Az Európai Unió vidéki és városoktól távol eső területei hatalmas lehetőségeket rejtenek, amellyel megvalósítható volna a jövő Európájának fenntartható, megújuló energiaellátása, ráadásul anélkül, hogy a mezőgazdasági területek rovására valósítanák meg a zöld energetikai beruházásokat.

Adatalapú cikkünkben régiónként interaktív térképen böngészhető, hol tart most az adott EU-térség és milyen kihasználatlan megújulóenergia-kapacitásokkal rendelkeznek a huszonhetek egyes régiói, köztük Magyarországéi. Cikkünkhöz az EU Joint Research Center (EU JRC) 2024 őszi megjelenésű régiós kapacitáselemzése adta az alapot. A teljes adatanyag és az alkalmazott módszertan itt érhető el (angolul).

Európa vidéki területei, különösen a déli és keleti országokban – Romániától az Ibériai-félszigetig – óriási potenciált rejtenek a megújuló energiatermelésben. Szerepük kulcsfontosságú lehet, ha el akarja érni Európa azt a kitűzött célt, hogy kivezessék a fosszilis energiahordozókat és így elérjék az EU tagállamai által vállalt 2050-es klímasemlegességet. Különösen a napenergia mutatkozik alkalmasnak arra, hogy számos, gyakran válságban lévő és elnéptelenedő régióban a helyi energiaszükséglet akár több mint harmincszorosát állítsák elő. Mindezt anélkül, hogy a mezőgazdasági termőterületeket és a természetvédelmi területeket érintené a megújuló termelőeszközök telepítése.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a számítások névleges potenciálra alapulnak, a valódi lehetőségek sok tagállamban meglévő technikai korlátokba ütköznek, illetve a mainál hatékonyabb tárolórendszerek és hálózati energiatovábbító rendszerek kiépítését teszik szükségessé a lehetőségek kihasználásához az egyes térségekben. Elemzésünk következtetései szerint ahhoz, hogy céljait elérje, és egyúttal elkerülje a sokpontos visszatáplálás által fenyegető energia egyensúlyhiányt, Európának gyorsan kell cselekednie, miközben kiemelten fontos figyelembe venni a régiónkénti jelentős különbségeket.

A napenergia átalakítási potenciálja

Az EU JRC nemrég készült tanulmánya a kontinens fő megújuló energiaforrásaiban rejlő kiaknázatlan lehetőségeket becsülte meg. Ezek közül a napenergia tűnik a legnagyobb potenciállal bírónak: termelése a jelenlegi évi 250 TWh-ról (terawattóra) akár 44-szeresére, 11 000 TWh-ra is nőhetne. Ez gyökeresen átformálhatja az európai energiakörnyezetet, közelebb hozva az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi és önellátási célkitűzésének valósággá válását.

No Title

No Description

E kiaknázatlan potenciál a nyílt, napsütéses vidéki területeken található, amelyek az EU területének 83 százalékát teszik ki, és már most is a kontinens megújuló energiaforrásból származó villamosenergia közel háromnegyedét (72 százalékát) termelik.

A szükségesnél jóval többet termelnek

„A legnagyobb potenciállal rendelkező területek az Ibériai-félszigeten, Románia alföldi területein, valamint Közép-Kelet-Európa és a Földközi-tenger egyes régióiban találhatók.”

Fontos hangsúlyozni, hogy a ritkán lakott vagy elnéptelenedő és gyakran gazdaságilag elmaradott területek egyben azok is, ahol a legalacsonyabb az energiaigény. Az EU JRC kiaknázatlan megújulóenergia-potenciálja és az energiaigény összehasonlításából kiderül, hogy az európai régiók egyötödében a megújuló energiaforrások alkothatnák az energiamix fő elemét. Az Ibériai-félsziget, Délkelet-Európa és a Balti-országok nagy részén a termelés teljes mértékben kielégíthetné a teljes keresletet. Számos terület – különösen Spanyolországban, Portugáliában és Romániában – a szükséges energia 30-szorosát vagy még több energiát is termelhetne, jelentős energiaexportőrré válva.

A térkép magyar régióit böngészve az látszik, hogy Szabolcs Szatmár Bereg, Bács-Kiskun, Csongrád és Somogy megyékben rejlik a legnagyobb többletkapacitás jelenlegi energiaigényeik mellett. Magyarán ezek a térségek 270-470 százalékkal többet tudnának termelni, mint amit maguk felhasználnak.

A napelemes technológia kihívásai

E lehetőségek kiaknázása azonban korántsem egyszerű. A napenergia szakaszosan, gyakran olyan napokon adja a legnagyobb termelést, amelyek gyakran nem esnek egybe a legnagyobb fogyasztás időszakával. Nagy szükség van továbbá a vidéki területeken nagy szállítási kapacitású és hatékony villamosenergia-hálózatra és tárolórendszerekre, amelyek ahogy Magyarországon is, úgy sok más uniós tagállamban is gyakran hiányoznak. E tekintetben a legnagyobb potenciállal rendelkező országok helyzete változó. Romániában a napenergia-fejlesztés nemrég indult, és erőteljes növekedési perióduson van túl, amely mostanra lelassult, egyrészt az ösztönzők csökkentése, másrészt a működtetéséhez szükséges infrastruktúra-fejlesztések elmaradása miatt.

„Eljutottunk odáig, hogy amikor egy befektető olyan területen akart erőművet építeni, ahol már jelen volt, nem kapott engedélyt, mert a hálózat túlterhelt volt” – magyarázza Corina Murafa, a Bukaresti Egyetem energetikai és fenntarthatósági professzora. Másrészt, folytatja, ahol nincs jól kiépített hálózat, oda nem érkeznek befektetők. „A befektetők inkább a már fejlett területekre koncentrálnak. Főleg mert soha nem volt aktív támogatási politika ezen a téren Romániában” – magyarázza Murafa.

Franciaország és Spanyolország (utóbbiban, az elmúlt 12 hónapban a villamosenergia több mint 50 százalékát megújuló forrásokból állították elő) robusztusabb hálózatokkal rendelkezik, de bőven van még lehetőség a fejlesztésre, főleg hálózati kapacitási igények nagyok.

Magyarországon közismert a villamosáram hálózat elmaradottsága, amelyet a kormány két éven át fenntartott visszatáplálási csatlakozási stopjával még tetézett is. Ez egyrészt azt jelenti, jelenlegi állapotában nem képes a jövő sokpontos betáplálási elvárásainak megfelelni a magyar áramhálózat. Másrészt a gyakorlatban azt hozhatja magával, hogy az eddig hazánkra jellemző nagy termelőparkok előnyben részesítése marad a fő napelem telepítési csapásirány – a témában a HVG-nek nyilatkozó, névtelenséget kérő energetikai jogi szakértő szerint.

„Már nem a statikus infrastruktúra-tervezés korszakát éljük, amely évtizedekig változatlan marad” – hangsúlyozza José Donoso, az UNEF, az egyik fotovoltaikus energiával foglalkozó spanyol szövetség elnöke. „A tervezésnek dinamikusnak kell lennie, legalább éves szinten, mivel a projektek folyamatosan változnak”.

Aztán ott van a tárolás kérdése, amelyhez a modern akkumulátoros rendszerek mellett, nagyon hasznosak a más megújuló forrásokból származó módszerek, például a vízenergia-tárolás fejlesztése. Legutóbbi jelentésében a SolarPower Europe – az európai napenergiaipar fő szövetsége – úgy becsülte, hogy 2030-ig a jelenlegi 48 GWh-ról 780 GWh-ra, azaz 16-szorosára kell növelni az akkumulátorok összkapacitását. A szövetség szerint fontos lenne, hogy a hálózatüzemeltetők nagyobb ösztönzést kapjanak az energiafelhasználást rugalmasabbá tevő rendszerek bevezetésére, mint például a DSR (Demand-Side Response). Utóbbi lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a hálózat igényei alapján módosítsák áramfogyasztásukat, a maximális kereslet idején átmenetileg csökkentve azt (akkumulátorok segítségével). Majd a maximális megújuló termelés idején pedig növelve. Szakpolitikai szinten azonban azon kell dolgoznunk, hogy a vidéki területeken megfizethetőbbé tegyük a hálózati csatlakozási költségeket – fogalmaz a SolarPower Europe az EDJnetnek adott válaszában.

A panelek is hatással vannak

Nem a technikai korlátok jelentik az egyetlen akadályt a napelemes rendszerek vidéki terjedésében. Bár kevésbé vitatott, mint a szélenergia, ez a technológia még mindig összetett környezeti, társadalmi és gazdasági kérdéseket vet fel.

Valójában megfelelő tervezés nélkül a napelemek környezeti hatásai jelentősek lehetnek, még a teljes ellátási lánccal kapcsolatos problémákat figyelmen kívül hagyva is. Az olasz zöldenergia szakértő Paolo Pileri Dalla, Parte del suolo című frissen publikált könyvében rávilágít a földi napelemes rendszerekkel kapcsolatos kritikus kérdésekre: a nagyméretű rendszerek csökkenthetik a talaj szerves anyagát, megváltoztathatják a talaj hőmérsékletét és páratartalmát, és veszélyeztethetik a biológiai sokféleséget, ami a mezőgazdasági termelékenységre is hatással lehet. Ezért a kutatók azt javasolják, hogy a rendszereket elhagyott, vagy nem termő földeken helyezzék el. Ennek az ajánlásának eleget téve a cikkhez felhasznált tanulmányok kizárólag ezekre a területekre vonatkoznak.

A kapcsolódó európai hírek azonban eseteként ennek ellenkezőjéről számolnak be. Az elnéptelenedő területeken a földterület bérbeadása egy energetikai vállalatnak gyakran kényelmesebb, mint annak megművelése, különösen, ha a tulajdonos nem egyben a földműves is. Fennáll a veszélye annak, hogy a napelem elvonja a területet a mezőgazdaságtól, mivel a legtermékenyebb – sík, napos és könnyen megmunkálható – területek egyben a legkeresettebbek az energiatermelő rendszerek beruházói számára. Ez az egyensúlyhiány társadalmi és gazdasági konfliktusokat szül, mivel a közösségek közvetlen előnyök nélkül látják, hogy tájképük átalakul. Néha a tiltakozás egyértelmű, mint például a Kasztília és Leónban található Villar del Campo kisváros esetében, amely minden erejével ellenszegült egy vitatható napenergia-projekt megvalósulása ellen. Máshol a tiltakozás csendesebb, de az ellenállást széles körben osztja a helyi lakosság.

„Ráadásul még a jelenleg műveletlen földterületek is hasznosak lehetnek a jövőben: az élelmiszertermelés ugyanolyan fontos, mint az energiatermelés, és az éghajlati válság miatt minden döntést alaposan meg kell fontolni. A peremterületek gazdasági fellendülésének ígérete ellenére a nagy projektek nem mindig váltják ki a lakosság lelkesedését” – írja Paolo Pileri Dalla.

„A múlt tapasztalatai alakítják a jelent” – jegyzi meg Murafa. „Romániában a vidéki közösségek nem sokat profitáltak az eddig kifejlesztett megújuló energiaprojektekből. A szegénység még mindig széles rétegeket sújt, a csatornázással, a mobilitással és az oktatással kapcsolatos problémák továbbra is fennállnak. Sok tulajdonos csekély összegért adta el a földjét, és most, hogy látja, hogy a termelők hatalmas profitot termelnek, kirekesztettnek érzi magát. Olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek jobban bevonják a helyi közösségeket”.

Eközben egyes kormányok – inkább az agrárszektor egésze, mint a perifériára szorult lakosság nyomására – egyre több korlátozást vezetnek be. Míg Olaszország a Nemzeti Integrált Energia- és Éghajlatvédelmi tervében odáig ment, hogy betiltotta az új, földre telepített napelemes rendszereket a mezőgazdasági területeken, más országokban, például Spanyolországban még mindig nincs nemzeti stratégia a mezőgazdaság és az energiatermelés egyensúlyának megteremtésére. José Donoso azonban nem szabad túldimenzionálni ezt a problémát: „Nincs valódi konfliktus. Az energetikai célok eléréséhez elég a terület egy kis része, és minden évben a felhagyott területek meghaladják a rendszerek által elfoglalt területeket. A mezőgazdasággal az az igazi probléma, hogy gyakran veszteséges: a napenergia termelés segít a diverzifikációban”.

Az agrivoltaika ígérete

Az energiatermelés és a mezőgazdaság összeegyeztetése érdekében számos kutató és döntéshozó az agrivoltaikára épít, amely kifejezés a napelemek és a növénytermesztés egyazon földterületen kombinálását fedi, és sok esetben mind a termelés, mind a környezet számára előnyökkel kecsegtet. Egy másik JRC-jelentés szerint Európa napelem-kapacitásának megduplázásához elegendő lenne a mezőgazdasági területek mindössze 1%-át agrivoltaikussá alakítani. Néhány nagyszabású, már működő példa, mint például a Granada melletti Alhendín-projekt ellenére ez a gyakorlat még mindig gyerekcipőben jár. És európai szinten nincs olyan közös szabályozási keret, amely garantálná a mezőgazdasággal való technikai és gazdasági összeegyeztethetőséget.

Soazig Darnay francia geográfus, a katalán vidéki területek és szőlőültetvények szakértője komolyan megfontolásra javasolja az alábbi megoldási javaslatot: „Az agrárvoltaikát úgy kell bemutatni, mint egy win-win kapcsolatot: egyrészt például a panelek árnyékot adnak a legelő állatoknak, másrészt gondoskodnak a földek állagmegóvásáról. Spanyolországban azonban már most is nehéz pásztorokat találni, és nem mindig van elég fű. Ha a paneleket telepítik, gyakran el kell keríteni a földeket, megakadályozva az állatok hozzáférését, hacsak nem változtatnak jelentősen a mezőgazdasági gyakorlaton. Ahhoz, hogy az ilyen “agrárnapelemek” valóban támogassák a vidéket, erős politikai akaratra van szükség, de ez távolról sincs meg mindenhol”. Ez a gyakorlat is szabályozásra szorul. Franciaország a gazdák nyomására korlátozásokat vezetett be az agráriumban termelt elektromosságra, 40 százalékban állapítva meg a maximálisan hasznosítható felületet, és biztosítva, hogy a mezőgazdasági terméshozamok ne csökkenjenek 10 százaléknál nagyobb mértékben. Más országokban azonban hiányzik az egyértelmű szabályozás.

Energiademokrácia és közösségek

Napjainkban a napenergia növekedését a nagyméretű (1000 kW feletti) rendszerek pörgetik leginkább, amelyek 2024-ben a piac 42 százalékát teszik ki. Teszik ezt az önfogyasztásra tervezett kis rendszerek rovására, még akkor is, ha ezek – mint például a városi területeken a háztetőkre telepített napelemes rendszerek – számszerűen még mindig a többséget képviselik. Míg egyrészt a nagy rendszerek hatékonyabbak, másrészt csökkentik a közösségek önellátási lehetőségeit. Ami pedig ennél is aggasztóbb, megkérdőjelezik az önellátás hordozta energiademokrácia ígéretét, amelyet mindig is a megújuló energiaforrásokkal társított tudatában a lakosság energiatudatos része.

Jelentős szerephez juthatnak az óhajtott energia-egyensúlyi helyzet elérésében az energiaközösségek, melyeken át a polgárok részt vesznek az energiatermelésben és -fogyasztásban. Megtakarításokat érve el energiaszámlákon és nagyobb ellenőrzést szerezve a helyi erőforrások felett. 2023-ban több mint 4000 ilyen közösség működött Európában, közel egymillió taggal, de terjedésük földrajzilag egyenlőtlen, és különösen nagy a különbség a városi és a vidéki területek között.

Az európai energiaközösségek érdekképviselete a REScoop álláspontja szerint a 2021-ben életbe lépett uniós energiaközösség működését szabályozó rendelet megléte ellenére a fejlődést gyakran akadályozza a tagországokban világos szabályozási keret hiánya – leginkább végrehajtási és elszámolási rendeletek hiányában.

Magyarországon körülbelül 10 energiaközösség regisztrációja történt meg eddig, de a témára rálátó forrásunk szerint egyedül a Bábolnai energiaközösség működik valójában, mivel ott magánvezetéken át vannak összedrótozva a tagok. A MAVIR hálózatára jutó áram kapcsán ugyanis 2021 óta nem tisztázottak az elszámolási és visszatáplálási szabályok az energiaközösségekre vonatkozóan.

Európa megújulóenergia-önellátásának millió dolláros kérdése azonban az, hogy meglesz-e a szükséges szabályozói és politikai akarat, valamint koordináció ahhoz, hogy a megújuló termelésben rejlő potenciált gyorsan és további egyensúlytalanságok kialakulása nélkül kihasználjuk kontinensszerte.

Ez a cikk az Európai Adatújságíró Hálózat (EDJnet) együttműködésében íródott. A cikk létrejöttében részt vett: Marco Ranocchiari, Ornaldo Gjergji – OBC Transeuropa, magyar verzió: Folk György /EUrologus, Brüsszel