Lackfi János: Andersen él, nincs mese, avagy vérmes remények és véres verejték 

Frissen vásárolt, újszerű állapotú, narancssárga kukásmellényemet elcserélném frissen vásárolt, újszerű állapotú, kisebb méretű narancssárga kukásmellényre. Jelentem, a magas lóról gyorsan leszálltam, elhatároztam, hogy holnaptól jó útra térek, kártyához nem nyúlok, felebarátom belét kiskéssel ki nem ontom, szeszes italt nem fogyasztok, asszonyomhoz hű leszek, és egyetlen varázsigét fogok meditáció gyanánt a révületig ismételgetni: Krohn-Dehli, Krohn-Dehli, Krohn-Dehli. Az a borzalmas gyanúm, hogy az egyébként agilisan játszó dán gólszerző legfeljebb úgy válik majd legendává, mint Koplárovics Béla.

Hát szóval hogy is festettek ma az én hőseim? Robben mint egy bicebóca, önzésmániájába gabalyodott mérgezett egér. Van Persie mint saját lábába belebotló, elhuppanó kölyökhód. Affelay mint egy eltévedt óvódás. Van Bommel mint egy hortobágyi csikós, aki időnként bepipul, fölé durrant a karikás ustorával, vagy éppen belerúg valakibe dühében. Egyedül Sneijder tömte a dán védelmen támadó likakat jobbnál jobb passzokkal, mint egy szorgos fogorvos. Hiába, nekem egyre jobban fájt!

No jó, ne legyünk igazságtalanok, majdnem harmincszor lőtt a gárda kapura, ebből nyolcszor el is találtuk, tizenegy szögletet kanyarítottunk, akadt Robben-kapufa, villámgyors Robben-Van Persie összjátékok, centikkel mellé zuhogó löketek, sarkazások, perdítések, pöcizések, kötények, ritmusváltások, lőtt passzok, minden volt, csak egy nem: holland gól. És erről nem igazán Andersen tehetett, aki a kapuban mondott esti mesét. A kommentátor még avval is meggyanúsította, hogy „pasizott”, bár legfeljebb „belepacsizott” a labdába. Hát, nem mindegy…

Nem mondhatjuk, hogy ne lett volna akarat, lelkesedés, hajtottak a fiúk, mint a muskátli, virgonckodott az ifjonc Willems, még Heitingáék is támadásokat szerveztek, Vlaar, aki a selejtezőn bika fejesgólt lőtt, itt is nekidurálta magát, csak nagy igyekezetében Affelay koponyáját használta labdának. Egyet nem csinált ez a derék védelem: szisztematikus védekezést. Vagy hát lehet, hogy a mágnestáblán még működött a dolog, de a valóságban akkora lukakkal volt tele a tizenhatos környéke, mint egy karéj ementáli. Nem csoda, hogy a meg-megiramodó dán királyfiak rendesen kavarták a matériát a kontrákkal. Pulzáltak az összes Poulsenek, rommá futotta magát Rommedahl és persze a legjobban a tetkóbáró Agger aggasztott, aki szervezett, rendezett, tervezett, utolsó emberként kiugrató passzt fülelt le, osztotta a labdát és az észt. Hátán cipelte a csapatot, mint öreg néne az őzikét. Vagy a rőzsikét, mindegy. Közelharcban látszott is, hogy a fehérmezes brigád jobban harap egy-egy átadás megzavarásáért, narancsék méláztak kicsit (focizni jöttem… vagy mégse?), mielőtt nekiiramodtak volna. Az agya szerencsére senkinek se szállt el, a dánok faragtak aprókat, de nem baltával, csak kisbicskával, mint Mátyás király igazmondó juhászbojtárja.

Tragédia nem történt, egy ekkora izomszagban úszó csoportban sok minden megeshet, ha körbeverik egymást a válogatottak. De azért most már muszáj lesz buborékkal telepumpálni a szőke kólát, mert ennél csak nehezebb dolgunk lehet, a hibalehetőségünket pedig ellőttük.

Gerlóczy Márton: Kicsit sajnáljuk Hollandiát

Reggel kilenc van. Koppenhága utcái csendesek. Népünk másnaposan és békésen szunyókál. A palota előtt csak néhány turista lézeng. Kint ülök a teraszon, kekszet mártogatok a kávémba. Ma egy ukrán bejárónő dolgozik, szép formás feneke van, bár nekem a lengyel babysitter jobban tetszik. Nem derogál neki úgy a munka, mint ennek a Hrisztyinának.

Margit alszik. Én is tudtam volna még aludni, de muszáj leadnom a cikket. Mit is mondhatnék? Margit azt mondta, hogy egy góllal hozzuk a meccset, Morten pedig Tobias fejesgólját álmodta meg, a meccs napján pedig már én is bíztam a sikerben. Hiába, nehéz megszokni a sikert, nehéz alkalmazkodni ehhez a mentalitáshoz, nehéz egy magamfajta magyarnak megszabadulnom pesszimizmusomtól.

Hrisztyina behozta a Jyllands-Posten-t. A vezércikkben Thomas Seerup a nemzetközi sajtó elismerő szavait emeli ki. Megdicsértek minket a norvégok, a franciák, a németek. Nekünk ez jól esik. A norvégoktól különösen. Kicsit eszegeti őket az irigység, de úgy tesznek, mintha nem így lenne. Fegyelmezetten játszottunk, jó taktikával, biztonságos stratégiával.

A Le Monde-ból is idéz Seerup. Aztán a Bildből. Elolvadok a gyönyörtől.

Hajnali háromkor jöttünk haza Margittal. Leírhatatlan volt a hangulat a Roligan klubban. Még az eszkimók is énekeltek. Egyikük a meccs után odajött és bemutatkozott. Azt akarta elmondani, nagyon örül, hogy egy magyar ember került a trónra Margit mellé, de ez a DJ és a zongorista gyerek ott a megnyitón, az nagyon nem tetszett neki. Hogy olyan proli volt az egész.

Mondtam neki, hogy mi ilyen prolik vagyunk. A meccs után átmentünk Margittal Christiania-ba. Füvezni akart. Teljesen be volt indulva. Jöttek velünk az eszkimók is. Meghívtuk őket pár sörre, aztán vettünk egy kis füvet és beültünk valami koncertre. Egy részeg svéd kötekedett velem és bevándorlónak nevezett. Azt mondta, csak a lóvéja miatt szeretem Margitot. Adtam neki ezer koronát és befogta száját. Margit megdicsért, hogy nem vertem be a fejét és gratulált, hogy egyre nyugodtabb vagyok. Hogy kezdek igazi dán lenni. Igazi uralkodó.

Ahogy ezt kimondta, nagyon megkívántam. Elindultunk haza.

Kicsit sajnáljuk Hollandiát. Bízunk benne, hogy elverik a portugálokat és a németeket és akkor együtt jutunk tovább a csoportból. Abban is biztosak vagyunk, hogy Ronaldót másodszor látja majd sírni a világsajtó a Dánia elleni mérkőzés után. Amikor világossá válik számára, hogy Portugália kiesett, és mi, magas és sápadt és átlagos fiúk megyünk tovább, hogy játsszunk az elődöntőbe jutásért Oroszországgal.