© AP

"A labdarúgás másfél évszázados története gondolkodásmódok, ha úgy tetszik, filozófiák csatája. Ez idő alatt hat nemzeti játékkarakter kristályosodott ki, a magyar harminc évvel ezelőtt kihalt, így mára maradt az angol, a brazil, a német, a holland és az olasz" - állítja Ferenczi Attila, a futball rendszerelméletével foglalkozó csepeli utánpótlásedző. A magyar metódus eltűnése kapcsán azért öröm lehet az ürömben, hogy az alapelvei - Jonathan Wilson és Rogan Taylor brit szakírók szerint - továbbélnek a brazil Ronaldo-Ronaldinho-Adriano-Kaka négyes helyezkedési trükkjeiben, védőcsalogató megtévesztési rafinériáiban.

A szambafocisták ugyanis - az aranycsapat által a németek ellenében elvesztett - 1954-es világbajnokság után vették át Bukovi Márton mesteredző két korszakalkotó ötletét. Az egyik a 4-2-4-ként is emlegetett (négy hátvédet, két középpályást és négy támadót felvonultató) rendszer, amelyet némi változtatással máig játszanak a brazilok. A másikat, a "hátravont középcsatár" szisztémát is az 1950-es évek elején vezette be Bukovi az MTK trénereként (HVG, 2002. március 2.). E felállás szerint a legendás Hidegkúti Nándor a korabeli középcsatárokkal ellentétben az ellenfél kapujától a megszokottnál jóval távolabb helyezkedett el, kivonva a kapu előteréből a középhátvédet, akinek üresen hagyott helyére viszont szabadon futhatott be Puskás vagy Kocsis. Valami ilyesmi történt a mostani brazil-ausztrálon is, amikor Ronaldo a négy védőből hármat magára húzott a cseleivel, majd az üresen maradt Adrianónak passzolt, aki viszonylag háborítatlanul lőhetett.

Az ezek által is fémjelzett magyar stílussal elsőként 1952-ben a svájci nemzeti gárda ismerkedhetett meg: az aranycsapat három góllal törte fel svájci retesz néven elhíresült védelmüket. Ezt a védekezési metódust egyébként (a magyarul reteszt jelentő) catenaccio néven jó húsz évvel korábban Itáliában Vittorio Pozzo szövetségi kapitány kísérletezte ki, és vezette általa vébégyőzelemre az azzurrikat 1934-ben. "A támadó játék ellehetetlenítése és az ellenfél hibáiból indított kontraakciók azóta is az olasz filozófia alapelemei" - részletezi a világfocit részben jelenleg is meghatározó (il metodo néven is emlegetett) gondolkodásmódot Walter Lutz svájci szakíró angolul megjelent, Játékrendszerek című könyvében. A területvédekezésre és kontratámadásokra épülő, akár - mint a mostani vébén jenki ellenfele arcába könyöklő De Rossi - a nemtelen eszközöket is bevető catenacciót aztán egy argentin szerzemény, Helenio Herrera, az olasz Internazionale edzője emberfogással megspékelve fejlesztette tovább az 1960-as években.

A kosárlabdából kölcsönzött "zónázós" stratégia - hivatalos nevén területvédelemmel kombinált vonal-, más néven átlós védekezés - egyik lényegi eleme, hogy minden egyes focista egy-egy zóna védelméért felelős, és az ellenfelet csak akkor támadja meg, ha az a labdával belép az ő territóriumába. Az 1982-es spanyolországi vébén - amikor a döntőben a favorit brazilokat három kontragóllal vágták haza a taljánok - mindezt megfejelték egy további újdonsággal. Az Arrigo Sacchi, a Milan trénere által kreált szisztémában a hátvédek és középpályások laza láncba fejlődtek egymástól 8-10 méterre, és együtt mozogtak az ellenfél labdát birtokló támadójának irányába. Jóllehet ezzel, ha a támadás a szélen fejlődött fel, üresen hagyták a pálya másik oldalát, ám a lánc túlvége átívelés esetén még visszaérhetett oda. A mai nézők tulajdonképpen ezt a szisztémát látják, amikor az azzurrik kapuja felé törő támadót pillanatok alatt körbeveszi a "vonal". Más kérdés, hogy az olasz képletet pillanatnyilag az argentin és a spanyol válogatott eredményesebben játssza: ők ugyanis a bekkelést fergeteges attakokkal kombinálják.

A harcias támadások szempontjából az egészen más karakterű focit játszó britek is lepipálják a taljánokat. "Minél gyorsabban fel kell fejlődni, állandó nyomást gyakorolva az ellenfélre" - vallja a szigetországi stílus lényegéről Charles Hughes, az angol szövetség edzőképzési igazgatója The winning formula (A nyerő szisztéma) című, 1991-es könyvében. Mindezt Neil Lanham szakíró tovább részletezi, kifejtve, hogy "legfeljebb három-öt húzásból - fejre ívelve, lábhoz lőve vagy üres területre rúgva - a támadókhoz kell juttatni a labdát, az ellenfelet pedig saját védekezőharmadában kell könyörtelenül zavarni, s a legkisebb hibájára is lecsapni". Bár a vébék története alapján nem állítható, hogy a szisztéma ellenállhatatlan lenne, a Németországban eddig látottakból úgy tűnik, azt a britek svéd származású - s ezért Nagy-Britanniában sokat piszkált - kapitánya, Sven-Göran Eriksson sem kívánja megújítani.

Tény, hogy lehet némi rizikója egy importmódszer meghonosításának. A mostani tornán a már elbúcsúzott japán válogatottnak például brazil szövetségi kapitánya, "Zico próbált valamit megtanítani a rövid passzos elfutásokkal, a középpályán kialakított állandó körforgással operáló brazil stílusból, de a japán fiúk az ausztrálok ellen ehelyett szamurájos lerohanásokba bonyolódtak, a horvátok ellen pedig a »totális« holland metódussal próbálkoztak, sikertelenül" - mutat rá a stíluskeveredésre Ferenczi Attila a Futball-filozófiák című egyetlen hazai szakmunka szerzője. A brazilok, vagy a Figo vezetésével a holland válogatott ellen már belelendülő, kissé elszürkített, de mégiscsak szambafocit játszó portugálok ugyanakkor zsigerből képesek eltüntetni a labdát. Vagyis az ellenfél tizenhatosa előtti területen rövid és trükkös átadásokkal a védőket "beültetik a hintába", s az ennek nyomán kialakuló káosz közepette már egyetlen passz vagy kiugratás is elegendő a gólhoz.

A labda nélküli tánc a brazilok által ma is képviselt stílus alapja - állítja Thadeo Goncalves A brazil labdarúgás alapelvei című, két éve portugál nyelven megjelent könyvében. A grundfoci spontán hadviseléséből kiinduló Mario Zagallo szövetségi kapitány bő harminc évvel ezelőtt - Bukovi módszerét továbbfejlesztve - bevezette, hogy briliáns labdakezelésükről ismert focistái folyamatos pozíciócserét hajtsanak végre a pályán. Ez azért fontos, mert így magukkal viszik a rájuk ügyelő védőket, üres területet biztosítva a labdát megjátszó társuknak. A metódust ráadásként megfejelte a diagonálrendszer bevezetésével, amikor is négy játékos - egymás közötti átlós passzokkal adogatva - rombusz alakzatba fejlődik, majd elfutásokkal felbontják azt, hogy kicsit odébb újra felvegyék a formát.

A laikus drukker által legfeljebb fejvesztett rohangászásnak tartott körforgást Claudio Coutinho, a válogatott akkori edzője egy további újítással tette félelmetes fegyverré három évtizede. Ez a támogató (értsd: a széleken villámgyorsan felfutó, a középpályáról kiadott labdákra lecsapó és azt kapura lövő) hátvédek rendszere. A bekkfenomén Roberto Carlos tehát nem különleges adottságai, netán lelkesedése miatt vágtázik föl s alá a partvonal mentén, hanem csupán a brazil szélsővédők kötelező penzumát végzi, amit az 1970-es vébéelsőség idején szabtak ki először Carlos Albertónak, majd utódainak.

E komplex harcmodor ellenszerére először a hollandok éreztek rá - 1974-ben ki is ejtették a büszke brazil tizenegyet, a Selecaót. A totális futballnak is nevezett németalföldi stílus akkoriban kristályosodott ki egységes elméletté, és lett a manapság a trinidadiaktól a horvátokon át az ausztrálokig sok válogatott által játszani próbált foci fundamentuma. Szakértők szerint ezért nem véletlen, hogy a mostani vébén a Guus Hiddink által a hollandus módszerre kondicionált ausztrálok lelépték a szambafocival kísérletező japánokat, akárcsak az előző vébén a negyeddöntőig menetelő dél-koreaiak az olaszokat, spanyolokat és a portugálokat.

A totális futballt, amely első bevetésekor egyből vébéezüstöt hozott, a háromszoros BEK-győztes Ajax Amszterdam sikertrénere, Louis van Gaal dolgozta ki a németalföldi protestáns etikán nyugvó munkafelfogás és a "közös teherviselés" elve alapján - írja maga a stíluskreátor Coaching philosophies (Edzésfilozófiák) című könyvében. A holland csatárok védekeztek is, a bekkek pedig aktívan részt vettek a lerohanásszerű támadásokban. "A brazilok mellett ők éreztek rá a ma már gyémántnak is hívott rombusz formáció előnyeire, csakhogy ők folyamatosan tartják ezt az alakzatot" - így Ferenczi. Ennek ellenére a hollandok most nem bírták sokáig - akárcsak a Ghána, majd az Olaszország ellen is lebőgött, némi kelet-európai finesszel spékelt, de azért alapvetően hollandusul futballozó csehek. De részben ilyesmivel próbálkoznak a most igencsak egyenetlenül teljesítő franciák is, azzal a különbséggel, hogy ők az egészet mixelik a magyar-brazil felfogásból kicsemegézett elemekkel, és különösen nagy hangsúlyt fektetnek kitűnő kvalitású játékosaik egyéni teljesítményére.

A különböző stílusok, felfogások elegyítésében a németek a legprofibbak, nem véletlenül tartják eljárásukat külön filozófiának. Eredményességére a legjobb példa Otto Rehhagel mesteredzőé, aki két éve az Európa-bajnoki címig vezette a slendriánnak tartott görögöket. A módszer persze nem jöhetett volna létre a közhelyszerűen emlegetett német precizitás nélkül. A germán foci ugyanis akkor volt sikeres, amikor a legkülönfélébb stílusok analizálása után, a hatékonynak tartott játékelemeket - a brazil kivételével -, a helyezkedéstől a legapróbb lábfejmozdulatokig, mérnöki pontossággal leutánoztatták az arra alkalmas játékosokkal - állítja Gerhard Frank szakíró Kreatives Training (Kreatív tréning) című munkájában. Így alakult ki az 1974-es vébégyőzelemhez az a taktika, hogy a gólvágó Gerd Müllerrel az élen a támadók jobbára az ellenfél térfelén ácsorogva várták a fedezetek által előreívelt labdákat, valamint 1990-ben a brazilokkal szemben is nyerő, a holland és az angol stílusból németté kreált precíz erőfoci. Ezzel az analizáló, és a hasznos elemeket beépítő metódussal készülnek állítólag ma már az egyre erősebb afrikai válogatottak is, igaz, ők valószínűleg sosem lesznek olyan tüchtigek.

VAJNA TAMÁS