A világranglista 102. helyezettje dobta a dartsvliágbajnokság első 9 nyilasát, mégis kiesett
60 ezer angol font a jutalma érte.
60 ezer angol font a jutalma érte.
Volt egy kis cserebere is.
A döntőben Mbappé, Vinícius Júnior és Rodrygo is gólt szerzett.
Külön kitért arra a határozatában az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma, hogy a paksi bővítésnél a szankció érvényben marad.
Ahogyan Szlovákiára is.
A jogszabály megosztja az iráni társadalmat, az elnök azt mondta, fennáll a veszélye, hogy némely dolgokat tönkretehetünk a társadalomban e törvény miatt.
A globális kihívások és az ukrán háború okán soha nem volt ennyire kiemelt politikai cél a Nyugat-Balkán országainak uniós integrációja – olvasható ki a szerdai EU–Nyugat-Balkán-csúcsot lezáró dokumentumból.
A miniszterelnök Brüsszelben állt meg válaszolni pár újságírói kérdésre.
Közel 1000 lóerősnek ígérik az újdonságot.
A Fidesz frakcióvezetője szerint „árad a hazugság”.
Gyakori az országban, hogy 15 év alattiakat bíznak meg bűncselekmények elkövetésével, mivel ők még nem büntethetők.
Nem kell alkoholt fogyasztani ahhoz, hogy valakinek „zsírmája” legyen, azaz túl sok zsír halmozódjon fel e fontos szervben. Ez a betegség különösen alattomos, ugyanis csak akkor okoz panaszokat, amikor már nem igazán fordítható vissza a májkárosodás.
Egyelőre még nem tudni, ki lesz az utódja, de sajtóhírek szerint Liam Lawson veheti át a helyét.
A Tisza Párt és a Podmaniczky Mozgalom is megszavazta a büdzsét, így az meglepetésre átment a testületen. A Fidesz nemmel szavazott, és szivárványkoalíciót emlegetett.
Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.
Szerencsére egy éles szemű szerkesztő szertefoszlatta annak a gondolatát, hogy a jövőben ez változhat.
Kuriózumnak számít Európában, hogy egy nagyvárosban ingyenes legyen a tömegközlekedés.
Szingapúri mérnökök olyan 3D-nyomtatási eljárást fejlesztettek, ami az eddiginél több szén-dioxidot köt meg a nyomtatás során.
Brüsszel rossz, Trump jó, a költségvetés béke, az ellenzék Brüsszel. A miniszterelnök interjút adott a Patriótának, és Magyar Péter nevét ki nem ejtve azt mondta:„ezek ilyenek”.
Több ezer brit vállalkozás döntött úgy, hogy nem kereskednek az Európai Unióval.
Hatalmas sikerrel zajlik Lázár János építési és közlekedési minisztersége. Mind a kettőben nagyon jó, mindent nagyon jól megold, állapítja meg Ceglédi Zoltán, aki néhány példát gyűjtött csokorba, hogy bemutassa a lázári diadalmenetet. Szóba kerül a 21-es főút zenélő szakasza, amit be kellett fásítani, mert zavarja az ottlakókat, ám a végeredményt látva nem lehet teljes a lőrinciek öröme. Hallhatjuk, hogyan halad át a Szegedre tervezett harmadik Tisza-híd nyomvonala az egyetem hőközpontján és további épületeken. És persze nem maradhat ki a bombasláger, a MÁV működése.
Repül a gyenge forint, ki tudja, hol áll meg, és kit hogyan talál el.
Mészáros Lőrinc karácsony első napján főzni fog, és boldog, hogy lett szerepe az ünnepben – ezt is elárulta a felesége.
Egy amerikai nő beperelte az Apple-t amiatt, hogy a vállalat nem használja azt a 2021-ben bemutatott eszközét, ami gyermekpornográfiával kapcsolatos képekre rámutatva segített a pedofilok leleplezésében.
Előfordult, hogy „csak” orvostanhallgatónak hazudta magát.
A menekülni próbáló H. Imre csak Monorig jutott.
A trendi csoki egyik összetevője a pisztáciakrém, a TikTokról indult mánia pedig akkora keresletet korbácsolt neki, hogy az alapjául szolgáló magvak – amúgy épp csökkenőben lévő – ára meredeken nőni kezdett, nem kis részben a török piacon hirtelen megjelent spekulánsoknak köszönhetően. A pisztáciafarmerek örülnek, a török fogyasztók meg csak a fogukat szívják az új lendületet kapó élelmiszer-infláció miatt.
Tarr szerint a műemlékvédelmi-botrány miatt távolították el a nejét a minisztériumi osztályvezetői állásából.
Már az Apple Maps-szel is körbenézhet a magyar nagyvárosokban, akkor is, ha böngészőn keresztül használja a szolgáltatást.
A fideszes elitképző alapítvány azzal magyarázta a tulajdonszerzést, hogy úgy fejezetet nyitnak a médiapiacon.
A terméket a forgalmazó GSK töröltette a magyar támogatotti listáról.
Két ember az arcán és a kezén égett meg a tűzben.
Felsorolta azt Európai Bizottság, hogy mi a problémája a közérdekű vagyonkezelő alapítványok magyar törvényi szabályozásával. A döntést már hétfőn nyilvánosságra hozták, most azonban a részletes indokolást is elérhetővé tették.
Munkahelyi karácsonyi partik, családi ünnepségek és persze a szilveszter – az év utolsó heteiben egymást követik a jellemzően alkoholfogyasztással járó társasági események, az ivásnak pedig jobbára elkerülhetetlen velejárója a másnap. Segítünk a kínok enyhítésében.
Az alábbi átlagárakra lehet számítani.
Az év végéhez közeledve nem feledkezhetünk meg a TV2 sajtótörténeti pillanatáról.
Az elmúlt 11 évben több mint 100 ezer embert kínoztak és gyilkoltak meg Szíriában.
Már nem igaz az, hogy minél jobb oktatást kapnak a nők, annál kevesebb gyerekük lesz, a trend igenis megfordítható – mondta James Heckman a Budapesti Corvinus Egyetemen. De ahhoz, hogy több gyereket vállaljanak, szükség van arra, hogy a nők anyagilag függetlenebbek legyenek, hogy az apák még többet vállaljanak magukra az otthoni munkákból, a kormányok pedig az óvodákba és iskolákba öntsék a pénzt.
A Trump által belengetett vámháborút érdemben kezelni képtelen kanadai kormány több tagjai is lemondott, s a miniszterelnök távozása is asztalra került. A leendő amerikai elnök által kirobbantott vita után Trump megadta a kegyelemdöfést: Teljesítsék az emberek vágyát és legyenek amerikai állam, akkor nem annyit adózni!
Zenei utazás Georgiától Belizén át Krétáig, Patagóniától Izlandon át Magyarországig – új időszaki kiállítás nyílik a Magyar Zene Házában februárban