Aggódva figyelhetik a benzinkutak árait az autósok – kedden már változás lesz
A közel-keleti konfliktus kapcsán komoly áremelkedéstől kell tartani, de a hét elején még nem robbannak az árak.
A közel-keleti konfliktus kapcsán komoly áremelkedéstől kell tartani, de a hét elején még nem robbannak az árak.
Van egy kis gond a Mac Mini számítógépek egy részével, megeshet ugyanis, hogy váratlanul nem adnak életjelet többé. Az Apple tud a hibáról, és akkor is ingyen javítja, ha már lejárt a garancia.
Jól kitömték állami támogatásokkal is, bevételei is voltak, 400 milliós profitot ért el a a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. A csoporthoz tartozó cégek közül viszont nem mind teljesített jól.
Tartalék fizetési szolgáltatót vonnak be a rendszerbe, emiatt a felhasználóknak az újraindulás után frissíteniük kell majd az appot.
Mázsaszám pakolta, porciózta, leltározta a drogot, miközben a megfelelő légcserélő nélküli helyiségekben marta a szemét, bőrét a sokféle vegyi anyag – így nézett ki B.I. átlagos munkanapja a magyar rendőrség központi kábítószer-raktárában. Az ott dolgozók éveken át speciális védőruha nélkül végezték a munkát, mindössze gumikesztyűt kaptak a veszélyes anyagok kezeléséhez. Minden részletről kitálalt lapunknak a rendőrségi drograktáros, akinél többféle súlyos betegséget diagnosztizáltak, ezért kártérítési pert indított volt munkahelye ellen. A rendőrség szerint nem attól lett leszázalékolt beteg, hogy 12 éven át a lehegesztett ablakú, plafonig kábítószerrel megtömött raktárban dolgozott.
Rumer Willis hálás minden pillanatért, amit a demenciával küzdő színésszel tölthet.
A Boeing minőségbiztosítási vezetője azt mondta, a vállalat „nem megfelelő minőségű” alkatrészekkel építi a repülőgépeket, belső folyamatai életeket veszélyeztetnek. A tavaly holtan talált férfi az Air India múlt heti tragédiájában érintett típusra fel sem szállt volna.
Az AI315-ös járat Hongkongból indult el, és oda is tért vissza nagyjából egyórányi repülés után.
Mindenkinél megjelenik a Spotifyban egy új menüpont, amelyben áttekintheti és kezelheti az offline letöltéseit – ráadásul minden eszközét egy helyen menedzselheti.
Most ért oda sok vállalkozás, hogy nem halogathatja tovább a leépítéseket a gazdasági visszaesés miatt. Van, ahol csak csökkentik a munkaidőt – ott „csak” kevesebb fizetést visznek haza a dolgozók –, de olyan hely is, ahol mondvacsinált indokokkal rúgnak ki embereket.
Volt olyan este, amikor egymást után több nővel is erőszakoskodott.
A Google kereső mesterséges intelligenciára épülő funkciója, az AI Overview téves információt közölt az Air India repülőgépének balesetéről, ami több szempontból is probléma.
Molnár Áron és Rainer-Micsinyei Nóra csavartak még egyet az amúgy is abszurd alapanyagon.
Ilyen tárgyak árverésen nem értékesíthetők, a NAV az úgynevezett bizományos értékesítés szabályai szerint csak lőfegyver forgalmazására jogosultaknak adhatja át őket.
2023–2024-ben 11,85 milliárd forint volt az elmaradásuk. A több mint másfél millió gyorshajtónak mintegy hatoda nem fizetett.
Komolyan kéne venni a táblákat – mondja egy vezetéstechnikai oktató.
Az MI6 jövendő főnöke jelenleg a technológiai és innovációs fejlesztésekért felelős vezérigazgató.
„Ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak" - mondta Orbán 1989-es híres beszédében.
A közösségi oldalakon terjedő tanácsokban két olyan módszert is ajánlanak a biztonságos ATM-es pénzfelvételhez, amelynek főszereplője a Mégsem gomb.