Friss hírek
Hősök vagy gonosztevők? Szapolyai János, akit csábítóan könnyű gyűlölni
Szűk hetven esztendő alatt kétszer is előfordult a középkori Magyar Királyság történetében, hogy egy semmiből jött és hirtelen naggyá vált família második generációja királyt adott az országnak. Az első Hunyadi Mátyás volt, a második Szapolyai János. Ezen felül is több közös pontot találni a két uralkodó között, ám ezeket mind felülírta az örökségük. Mátyás egy erős királyságot hagyott maga után, amelyik korábban eredményesen dacolt a régió két nagyhatalmával is, János után viszont az országnak csak egy szelete maradt, ami jóformán addig is csak azért lehetett az övé, mert sem a Habsburgoknak, sem az Oszmán Birodalomnak nem volt kellő ereje a tartós megszállásához.
Nehéz ősz Németországban, kemény tél Ukrajnában
A szélsőjobbot képviselő Alternatíva Németországnak (AfD) szerepelhet a legjobban a hét végi türingiai és szászországi tartományi választáson és ez akkor is aggasztó, ha a pártnak végül nem sikerül szövetségeseket találnia a kormányzáshoz. Nem csak Németország áll kemény próba előtt, Ukrajnában az eddigi legnehezebb háborús tél jöhet el az orosz légitámadások miatt.
Az MI térnyerésére nem készülhet eleget a jó cégvezető, de próbálkozhat vele
Az elmúlt évek krízisei után és az AI-bumm küszöbén sok vezető aggódik amiatt, hogy vállalkozása hosszú távon is életképes marad-e. Szabó Istvánnak, a PwC igazgatójának van néhány kényelmes, de pár kényelmetlen tanácsa is a döntéshozók számára.
Több mint 900 ezer villanyautótöltő-pont van már Európában
A növekedési grafikon látványos, de nagyon nem mindegy, melyik országban keresünk éppen töltőt.
A „Nagy” átszervezés: Nagy Márton alá kerül a fogyasztóvédelem, de mit tehetünk addig is, ha sérelem ér minket?
Augusztus elsejétől az Igazságügyi Minisztériumtól a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) vándorolt a fogyasztóvédelmi hatáskör. Ennek apropóján érdemes sorra venni, hogy itthon egyáltalán mi fán terem ma a fogyasztóvédelem és mire lehet számítani a jövőben Nagy Mártontól és tervezett új szuperhatóságától, a Nemzeti Kereskedelmi Hivataltól.
Az ökölbe szorult, láthatatlan kéz
Kamala Harris, a következő potenciális amerikai elnök megtalálta az infláció okozóit: ők a kényük, s kedvük szerint áremelgető gonosz kapitalisták. Azaz a republikánusok. Vagy, ahogy más országokban hívják őket: a „multik”. De szerencsére megvan az ellenszer: az áremelés betiltása, vagyis az ársapkák bevezetése.
A szintetikus biológia már a valóság része, és hasznosítani is tudjuk
A nagy találmányokat általában a szükség hívja életre. Sokszor még a futurisztikusnak tűnő technológiák megvalósításának ütemét is a világválságok pörgetik fel. A klímaváltozás, az összeomló ellátási rendszerek, a pandémia és a többi globális kihívás mozgósítja a befektetőket, a vállalatokat, a kutatókat, a kormányokat – és a fejlesztések komoly gazdasági következményekkel járhatnak.
Brutális horror lett az új Alien-film, de megéri megnézni
Szokatlan módon nem a legutolsó részt, hanem A nyolcadik utas: a Halált folytatja az Alien: Romulus, amely az első és a második rész cselekménye közt eltelt évtizedek alatt játszódik. A rendező nemcsak okosan és profin idézte meg a jól ismert atmoszférát, de újat adni is tudott. Kritika.
Így ássa alá a radikális jobb az EU egységét
Nő az EU-ban a radikális jobboldal befolyása, hogy mennyire, arról a Carnegie Europe elemzőintézet közölt érdekes és alapos tanulmányt. Arról pedig a BBC írt, hogy egy háborúban mi tekinthető valódi árulásnak, illetve olyan cselekedetnek, ami révén egy két éve orosz megszállás alatt lévő városban is életben lehet maradni. Ennek kapcsán az is érdekes, hogy Donald Trump exelnök Moszkva-politikája mennyire tekinthető az USA-érdekek elárulásának.
Musk, Orbán és Farage: a Politico szatírája Donald Trump álomcsapatáról
A leendő amerikai elnök az X-főnököt szeretné a csapatában tudni. De ki más kaphatná még meg a csúcspozíciót? Paul Dallison írása a Politico Declassified – titkosítás alól feloldott – című heti szatirikus rovatában, extraként.
Tizenegy árut is sikerült találni, amely most olcsóbb, mint a Nagy Infláció kezdete előtt
Minden borzasztó drága és egyre drágább – aki erdőben elbújva töltötte az elmúlt három évet, az esetleg nem találkozhatott ilyen hírekkel. De még így is van néhány áru, amely sokkal olcsóbb, mint tavaly ilyenkor volt, és ami még furcsább, pár olyanra is rá lehet bukkanni, amely most kevesebbe kerül, mint mielőtt pár éve bedurrant volna a súlyos infláció.
Kinek jó, ha néha esnek az árfolyamok a részvénytőzsdéken?
Sokkal izgalmasabb olvasmány lenne a Concorde befektetési hírlevelének alább formát öltő aktuális darabja, ha a címben feltett kérdésre csak a végén adnám meg a választ, de nem szeretnék játszani a kedves olvasó idegeivel, ezért elárulom már most: Önnek a legjobb.
Összeszedtük, mit érdemes tudni a Bajnokok Ligája új lebonyolítási rendszeréről
Utoljára a 90-es években változtattak ekkorát a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszerén, elmondjuk, mi változik.
A párizsi érmek nyomában
Bő egy héttel az olimpiai záróünnepség után érdemes a szemünket még Párizsra vetni, hiszen csodálatos heteket, hatalmas sikereket, néha csalódásokat, de mindenképpen feledhetetlen időszakot élhettünk át. Bár a Covid sajnálatosan Párizsban is felütötte a fejét, maga az olimpiai visszatért a normalitáshoz, sőt azzal, hogy a szervezők minden eddiginél közelebb vitték az eseményeket és a versenyzőket, a hősöket a mindennapokhoz, talán még túl is szárnyalta a korábbiakat.
Meghalt Alain Delon
A színész 88 éves volt.
Hősök vagy gonosztevők? Hunyadi Mátyás, a nagy, de igazságtalan uralkodó
A népmesék hatására velünk élő igazságos Mátyás király képe erős árnyalásra szorul, már csak azért is, mert Hunyadi Mátyás természetéből fakadóan nem tudott igazságos lenni. Lobbanékony természetű ember volt, aki ha kegyet akart gyakorolni, a semmiből emelt fel embereket és ültetett be a királyság kulcsfontosságú pozícióiba, de ugyanilyen gyorsan visszavett mindent attól, aki magára haragította. Ezen felül túlzottan az ígéreteiben sem lehetett bízni. Hiába fogadta meg több ízben is ünnepélyesen, hogy tartózkodni fog a rendkívüli adók kivetésétől, ezt a vállalását sosem tartotta be, továbbá amikor családtagjainak, különösképp törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak a birtokait kívánta gyarapítani, lelkiismeretfurdalás nélkül kobozta el más híveinek a földjeit.
Villanyautóval nyaralni? 1500 kilométert autóztunk a Tátrában egy Teslával
Öt személy és megannyi csomag pattant be a Tesla Model Y-ba, amellyel felkerestük Szlovákia és Lengyelország legszebb természeti és történelmi látnivalóit, miközben Superchargereken és helyi gasztrónomiai remekekkel is töltekeztünk.
Limezöld nyár, rembrandti ragyogás és olimpiai harang
Kamala Harris továbbra is rajta van a limezöld brathullámon, Ukrajna a már sokat látott Kurszk régiónál tört be ellenséges területre, az olimpia szervezői szimbolikus ajándékot adnak az újjáépülő Notre-Dame-nak, új információt fedeztek fel Rembrandt egy sokat elemzett festményéről, a Netflixen pedig jól ismert irodalmat dolgoz fel egy új sorozat.