A kínai kommunista vezetés attól tart, hogy a tavaly 9,1 százalékos növekedést produkáló ország kénytelen lesz ugyanolyan gazdasági és pénzügyi válsággal szembenézni, mint amely megakasztotta a délkelet-ázsiai térség töretlen fejlődését – írja a Financial Times. Japánban 1989-ben, Tajvanon 1990-ben, a kistigrisek országaiban pedig 1997-ben robbant ki váratlan gazdasági válság legutoljára.

Wen Jiabo miniszterelnök központi irányítási eszközökkel kívánja országát megóvni a krízistől. Ennek első lépéseként a kormány elhatározta, hogy véget vet a túlfűtött és gyakran értelmetlen beruházásoknak úgy, hogy néhány területen visszafogja a gazdaságot, másokon pedig megpróbál segíteni. A visszafogandó területek közé tartozik az acél-, az alumínium- és a cementipar. Az állami dirigizmus azonban már korántsem olyan hatékony, mint néhány éve, és ebben a helyzetben a kiemelkedően teljesítő kínai gazdaság könnyen elszabaduló hajóágyúként viselkedhet.

Az ezt érzékelő Wen miniszterelnök, hogy szavai ne váljanak semmivé, összehívta a tartományok vezetőit és büntetéseket helyezett kilátásba azok számára, akik a túlfűtött szektorokban - mint például az alumínium-, cement-, acél- és autóipar - értelmetlen beruházásokat engedélyeznek.

A megszorító intézkedések és a tartományi megbízottak többszöri összehívásának ellenére 2004 első negyedévében a tőkeberuházások mértéke 43 százalékkal emelkedett a tavalyi hasonló időszakhoz képest az építő-, az acél-, a cementipari és a gépkocsi-gyártó vállalatok körében.

Az építkezéseket és beruházásokat az országban leginkább a tartományi apparátcsikok fűtik. A helyi tisztviselők ugyanis még mindig egy piramis alakú bürokráciának a részei, amely az alapján díjazza a tisztviselők teljesítményét, hogy mekkora gazdasági növekedést tudnak produkálni a saját területükön. Így nem csoda, ha a tisztviselők az állami vállalatokkal együtt mértéktelen pénzeket költenek új gyárak építésére és túlfűtik a gazdaságot.

Wen aggodalma nem tűnik túlzottnak, ha figyelembe vesszük azokat az adatokat, melyek szerint tavaly az építőipari szektor generálta az állótőke beruházások egyharmadát, és szintén ez az ágazat vásárolta fel az acéláruk felét. Jelenleg az ország acélgyártása az egyre növekvő beruházásoknak köszönhetően már meghaladja az amerikai és a japán termelést együttvéve. Az elszabaduló nyersolajárak miatt az sem kecsegtet túl sok jóval, hogy Kína a világ második legnagyobb olajimortőrévé ugrott elő, és a világ cementfelvásárlásból is 40 százalékkal részesedett.

Az importjai miatt Kína jelentős árbefolyásoló tényezővé vált a világpiacon. Ezt jelzi az az adat is, amely szerint tavaly a világkereskedelem bővülésének 60 százaléka Kínának volt köszönhető.

Eközben a világpiaci trendekhez igazodva felerősödött a vállalat- és tőkekoncentrációs láz. Tavaly az országban nőtt a bankok és a magánvállalatok között kötött kölcsönszerződések száma, és több tartományban is egyesülésüket tervezik az állami és magánvállalatok. Szecsuán tartományban például 500 állami cég fog egyesülni rövid időn belül kínai magán- vagy külföldi cégekkel. A Financial Times örvendetesnek tartja, hogy a magánvállalatok mind nagyobb részét állítják elő az ipari cikkeknek. Szecsuánban jelenleg még csak 30 százalékot, de a londoni üzleti napilapnak nyilatkozó, magabiztos tartományi kormányzó azt reméli, hogy ez az érték jövőre 60 százalék lesz.

Ha nem válnának be a megszorító intézkedések és erősödne az inflációs nyomás, a kínai kormány szigorúbb lépéseket helyezett kilátásba, és jelezte, nem fog visszariadni a kölcsönkamatok emelésétől sem. A kínai központi bank mindamellett néhány héttel ezelőtt még úgy nyilatkozott, vár a kamatlábak emelésével. Egyébként a vásárlói árindex (CPI) – amelyhez a kormány ragaszkodik mint inflációs mutatóhoz – jelenleg stabilnak tűnik. Tavaly mindössze 3,2 százalékot emelkedett.

A kormány által tervezett megszorítások azonban visszafelé is elsülhetnek – figyelmeztet a Financial Times. A kereslet visszaesése ugyanis túlkínálatot hozhat létre a nyersanyagpiacon és lenyomhatja az árakat. Az árak drasztikus csökkenése előbb vagy utóbb csökkenheti a vállalatok profitját, ami jelentősen visszavetheti a beruházási kedvet. Ekkor pedig bekövetkezhet a kínai közgazdászok rémálma: a defláció. Az ország gazdaságának megtorpanása viszont az egész világgazdaságra hatással lenne.

Jim Walker, a CLSA Asian Pacific vezető közgazdásza szerint a kínai gazdaság jelenleg abban a szakaszban van, mint Japán a 70-es évek "gazdasági csodája" idején. Akkor a japán GDP átlagos növekedési üteme évi 8 százalék volt. A gazdasági szakértő szerint a kínai gazdaság növekedése előbb-utóbb megtorpan, de addig még van 10 vagy akár 20 dinamikus éve, és ebből az időszakból bizonyosan nem fognak hiányozni a visszaesések és a hullámvölgyek – a kínai vezetők minden igyekezetének ellenére sem.