Hamarosan mindenkinek megváltoznak a hétköznapjai

Az elmúlt évek innovációs újításai közül egyértelműen a mesterséges intelligencia térnyerése az, ami a leginkább megváltoztatja majd a mindennapjainkat. Adatelemzés, tanulás, döntéshozás, kreatív támogatás, de technológiai trend és gondolkodásmód-változás is. Arról, hogy reagál mindezekre az üzleti szféra, legújabb adásunkban Dalos-Kovács Gabriellával, a 4iG Group AI Officer & Strategist szakértőjével beszélgettünk.





Nagy támogatást kaphatnak a magyar vállalkozások

Hiába a szakmai kiválóság egy-egy szakterületen, sok olyan vállalkozás, amelyet erre a tudásra alapítottak, nem lesz sikeres, és néhány éven belül megszűnik. Vörös-Gubicza Zsanett, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének szolgáltatásfejlesztési és projektigazgatója elmondta, az induló vállalkozásoknak nagyjából a fele működik még öt év után is. Ezen javítana a VOSZ 2026-ban induló programja, amely képzésekkel, tanácsadással, és közösségépítéssel támogatja az induló vállalkozásokat.




Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák elnöke: Ha itt nem lesz rendszerváltás, akkor fel lehet készülni a legrosszabbra

Sokan kérdezik, hogy nem fél-e, de inkább a szeretteit félti Kozma Éva, a debreceni akkumulátorberuházás ellen rendíthetetlenül küzdő Mikepércsi Anyák elnöke. A Tisza Párt előválasztásán mindössze 0,8 százalékkal alulmaradt mérnököt és körét próbálták már „buta, hisztérikus nőknek beállítani” az ellenérdekeltek. Debrecenbe költözni a Partiumból annak idején kultúrsokk volt, de szereti Mikepércset, a civil aktivizmust pedig azért sem adja fel, hogy a gyerekei „megtanulják, kiállhatnak magukért, és akkor is menni kell, ha mindenki azt mondja, hogy itt már nincs mit tenni”. HVG-Portré.