Nekirugaszkodott az építőipar szeptemberben

A tavalyi és az augusztusi alacsony bázishoz képest nem csoda. Az épületek építése több mint harmadával bővült, az árak is nőttek, de az új szerződések száma visszaesett. Az ágazati szereplők felpörgést várnak.





Ha Orbán tényleg hisz abban, amit a magyar gazdaságról mondott az ATV-ben, akkor nagy bajban van az ország

Ha pedig nem hisz, akkor még nagyobb a baj. Orbán Viktornak nem kellett volna mást tennie, mint a saját kezére csapni, és betartani a vállalásait, de ő éppen az ellenkezőjén dolgozik, mint amiről beszél. Az újabb eladósodásnak azonban súlyos következményei lesznek, bárki nyeri is meg a választást. De melyik a miniszterelnök legnagyobb szemfényvesztése, és miben áll az új magyar gazdasági szerkezetet megalkotó Matolcsy György valódi öröksége?








Nagy üzleti és politikai játszmák részese is lehetett Orbán, amikor élőben nézte Szoboszlai játékát

Tanulmányúton volt Orbán Viktor kormányfő a hétvégén, amikor a helyszínen nézte végig a Manchester City és a Liverpool mérkőzését. Ezt maga a miniszterelnök mondta az ATV-nek adott interjúban, hozzátéve, hogy jó barátja a manchesteri klub elnöke. Khaldoon Al Mubarak azonban nemcsak a sportban, hanem az üzletben és a világpolitikában is fontos összekötő.






Mit jelenthet az ügyfeleknek a bankokat terhelő extraprofitadó megduplázása?

2026-ban kétszer akkora extraprofitadó fogja terhelni a bankokat, mint ami eddig tervben volt. Ez természetesen befolyásolja a bank nyereségét, de hogyan hat az ügyfelekre? Emelkedhetnek a hitelkamatok vagy az átutalási díjak ezen intézkedés miatt? Mire számíthat a lakosság, ha tényleg megemelkedik a bankadó? A Bankmonitor utánajárt.