A kormány sem boldog, hogy megduplázza a bankadót
Ezek a csütörtöki kormányinfó gazdasági témájú bejelentései.
Ezek a csütörtöki kormányinfó gazdasági témájú bejelentései.
HVG
Interjút adott az ATV-n Orbán Viktor miniszterelnök, ahol a KSH gyermekszegénységgel kapcsolatos statisztikái is szóba kerültek, utólag viszont több támadás is érkezett az elhangzott számokkal kapcsolatban.
HVG
Amiatt is aggódnak, hogy a költségvetés nem fogja elbírni a választási kampányra időzített osztogatást.
HVG
Idén szeptemberben 25 százalékkal kisebb volt az akkugyártás volumene a KSH adatai szerint, mint egy évvel korábban.
HVG
A korábbi tulajdon most már időkorlát nélkül számít, a hitelfelvételben azonban már nemcsak a szülő, hanem a testvér is tud segíteni. Az önkormányzati lakások megvásárlása is egyszerűbbé válik.
HVG
A kormány eltekint az évenkénti növeléstől.
Nem utasított el még minden új, fővárosi termálkútfúrásra vonatkozó engedélykérelmet a bányászati hatóság, bár korábbi döntések alapján ezt lehetett sejteni. A nyolc korábbi kérelem közül három továbbra is él, jóllehet ugyanúgy érintik azt a zárt területet, amire hivatkozva a többiekét félretolták.
42 nap után indul újra az amerikai kormányzat, az előző rekord 35 nap volt.
HVG
A Mol 11,3 százalékos részesedést vásárolhat a vezető szerbiai olajipari vállalatban, a NIS-ben – írja a NIN belgrádi hetilap. Az újság forrásai szerint ezzel november végéig megoldódhat az a válság, amit az okozott, hogy az USA szankciókat léptetett életbe a cég ellen, mert annak több mint ötven százalékban orosz cégek a tulajdonosai.
A főpolgármester Orbán Viktor azon kijelentésére reagált, hogy szóljanak nekik, ha baj van és csődbe ment Budapest, mert akkor a kormány segít.
HVG
Meddig fenntartható a magyar nyugdíjrendszer? Kell-e változtatni a nyugdíjkorhatáron? Választási osztogatás a 14. havi nyugdíj? Farkas András nyugdíjszakértő a Közös költség podcast legújabb adásában ezekre a kérdésekre is válaszolt, és az is kiderült, milyen elemekből épülne fel, egy fenntartható rendszer Magyarországon.
Forrás Anzs
Pitner Gábor
Solymos Kristóf
Megelőztük Görögországot az átlagfizetési listán, így már nem csak a bolgár fizetések rosszabbak a magyaroknál.
HVG
A jegybankelnök szerint a védőpajzsépítés a jövőről szól. Ha lenne devizacsere-megállapodás az Egyesült Államokkal, annak magyar oldalán a jegybank állna, ehhez képest az MNB nem is képviseltette magát az Orbán–Trump-találkozón.
HVG
Nem csak emberéleteket követel az Oroszország által folytatott fegyveres és hibrid hadviselés, visszafordíthatatlan környezeti károk is terhelik a háborús bűnök listáját Ukrajnától Georgiáig, a Fekete-tenger övezetében. Pelikánkolóniák települnek át Romániába „háborús menekültként”. A zöldszervezetek üldözése sem sokat segít az élővilágon.
Emelkedtek a magyar kötvényhozamok, miután a nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány az idei és a jövő évi költségvetési hiánycélt is elengedi. A magyar hozamszint így már a románnál is magasabb.
HVG
Ahogy 2022 óta folyamatosan, a kormány újra meghosszabbítja a kamatstopot. Az eredeti kamatstop 2,02 százalékon rögzítette a kamatszámítás referenciamutatóját, miközben a szerződéses referenciamutató most 6,5 százalék, de a bevezetés óta járt már 16 százalék fölött is.
HVG
A Nébih egy horvát határ mellett kilőtt állatban mutatta ki betegség jeleit. A kór nemrég Szlovákia felől tolakodott át a határokon.
HVG
Alekszandar Vucsics kormánya olyan törvényt hozott, amely kvázi kiemelt beruházássá nyilvánítja az amerikai Tiborcz István, Jared Kushner szállodaépítését.
HVG
A népesedés vagy a fogyasztás visszafogásával úszhatjuk meg inkább a klímakatasztrófát? Elég lenne, ha kevesebbet repülnének és jachtoznának a leggazdagabbak, vagy inkább szülessen kevesebb gyermek a kevésbé tehetősek körében? A népesedéspolitikával tényleg a szegényebbekre hagynák a gazdagabbak az általuk okozott probléma megoldását? A klímakatasztrófa elkerülésének lehetőségeiről a Corvinuson vitázott Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, az IPCC alelnöke és Pogátsa Zoltán közgazdász.