Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Hamarosan indulhat a Szajol-Püspökladány vasútvonal felújításához kapcsolódóan a kivitelező kiválasztására a közbeszerzési eljárás - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kedden.
A Szajol-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalszakasz átépítéséhez kapcsolódóan - ami az ötös számú páneurópai közlekedési korridor alternatív útiránya - korszerűsítik a vasúti pályát Szajol és Püspökladány között. A több mint 130 milliárd forintos költségvetésű beruházást döntően európai uniós források finanszírozzák. A kivitelezés előkészítése már lezárult, a NIF várhatóan 2010 decembere és 2011 első negyedévének vége között indítja el a kivitelező kiválasztására a közbeszerzési eljárást.
A korszerűsítési projekt három kivitelezési szakaszban valósul meg. Az első munka során Szajol és Kisújszállás között korszerűsítik a pályát. A tervek szerint ezzel párhuzamosan, pár hónappal eltolva a második szakasz keretében a Kisújszállás és Püspökladány közötti szakasz felújítása indul. A harmadik ütemben új, korszerű biztosítóberendezést építenek ki a teljes, mintegy 70 kilométer hosszú felújított pályaszakaszokon. A pályaépítés befejezése 2015. október elejére, a biztosítóberendezés telepítése várhatóan 2016. szeptember végére fejeződik be.
A projekt a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként valósul meg, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával. A támogatás teljes összege bruttó 137,4 milliárd forint, ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig uniós támogatás. A felújítás befejeztével az érintett szakaszon óránként 160 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek a szerelvények. A projekt célja a vasúti szolgáltatás színvonalának emelése, az eljutási idő csökkentése, valamint a biztonságos, környezetbarát közlekedési lehetőség megteremtésével a térség fejlődésének elősegítése.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Ritka helyzet állt elő az Új gazdasági akciótervvel: a kormány 21 konkrét, számonkérhető ígéretet tett, amelyektől azt várta, hogy idén majd pörgetik a gazdaságot. Most, hogy már látszik, a gazdaság szinte biztosan nem száguld, végignéztük, melyik ígéretből mi valósult meg.
Váczi Eszter elmonta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.
A Blikk úgy tudja, hogy az MTVA jogi osztálya megvizsgálta az esetet, de nem indított belső eljárást, így tehát Knézy megtarthatja az állását.