Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ősszel tervezi útjára indítani a külföldi tőke újrabefektetési programot a Nemzeti Külgazdasági Hivatal – írja a Világgazdaság szerdai száma.
A program célja, hogy felmérjék a Magyarországon letelepedett nagyvállalatok újrabefektetési szándékát, és növeljék a külföldi működőtőke-beruházásokat – vagyis a Magyarországon működő külföldi cégek itt megtermelt nyereségét ismét Magyarországon fektessék be – írja a VG.
A lapban közölt táblázat szerint 2000 óta a Magyarországra áramló külföldi működőtőke összegének újrabefektetett hányada igen hullámzó. A legkisebb hányadot 2009-ben mérték, 11 százalék, a legnagyobbat 2003-ban, 95 százalék. A múlt évben beérkező 1,2 milliárd euró működőtőke 49 százalékát fektették be újra a cégek.
Az Nemzetgazdasági Minisztérium a lap szerint felhívja a figyelmet, hogy 2004 óta a külföldi befektetők a Magyarországon megtermelt nyereségük korábbinál nagyobb részét utalják külföldre osztalékként, és így a korábbi magas újrabefektetési hányad fokozatosan csökkent.
Megfigyelhető az a tendencia, hogy egyre több hazánkban letelepedett vállalat dönt a meglévő beruházások bővítése mellett – összegezték tapasztalataikat a HITA-nál. Erre a szándékra kívánnak ráerősíteni azzal, hogy megkeresik a stratégiai nagyvállalatokat, felmérik igényeiket, és személyre szabottan adnak tanácsot részükre az újrabefektetési, bővítési lehetőségekkel kapcsolatban.
Első lépésként ágazatonként beazonosítják a megszólítandó vállalatokat, ezután kezdeményezik a kapcsolatfelvételt a vállalat vezetőivel, akiknél fejlesztési elképzeléseikről igyekeznek tájékozódni. Ezt követően az adott vállalat igényeinek megfelelően tájékoztatást küldenek részükre a fejlesztési és bővítési lehetőségeikről, olyanokról például, mint hogy milyen a meglévő terület bővíthetősége, illetve milyen új területet tudnának ajánlani az adott vállalat számára.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.