Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerint Oszkó Péternek már korábban le kellett volna mondania igazgatósági tagságáról a Wizz Airben.
A kormánybiztos ezt a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása előtt mondta szerdán újságíróknak. Budai Gyula szerint "Oszkó Péternek mint volt pénzügyminiszternek nem lett volna szabad belépnie a Wizz Air igazgatóságába, és nem lett volna szabad részvényesként ott szerepelnie".
Oszkó Péter szerdán jelentette be lemondását a Wizz Airben meglévő igazgatósági tagságáról, egyúttal kommunikációs bakinak nevezte, hogy a tagsága nem volt köztudomású. Emiatt szerinte számos "buta és érdemtelen vád" érte, holott pénzügyminiszterként 100 százalékban a Malév érdekeit védte. Blogjában azt is jelezte, hogy "sosem volt jelentősebb, pláne nem tulajdonosi" kötődése a társasághoz. Mint írta, "kétségtelen, hogy egy kommunikációs baki, az igazgatósági tagságom bejelentésének elmulasztása buta támadási lehetőséget adott a személyemmel szemben olyan politikai gengszterek számára, akik nem szégyellnek bármilyen abszurd vádakkal befeketíteni olyanokat, akiktől valamilyen rejtélyes okból féltik a hatalmukat. Ezzel együtt sem gondolom, hogy valós kérdések felmerülhetnének azzal kapcsolatban, hogy a Wizz Airben igazgatósági tagságot töltöttem be, hiszen az a pénzügyminiszterségem után egy évvel történt, amikor vállaltan az üzleti életben végeztem számos társaságban a tevékenységem. Ráadásul a korábbi pénzügyminiszterségem alatt én személyesen a Malév visszaállamosításával éppen hogy megmentettem az akkori összeomlástól és ezzel túléléshez segítettem a nemzeti légitársaságot, tehát igen csak izzadtságos és egyben átlátszóan nevetséges próbálkozásokkal lehet igyekezni azt elhitetni, hogy a társaság 2012-es összeomlása nem a jelenlegi kabinet szerencsétlenkedése, hanem az én közrehatásom miatt következett volna be."
A volt pénzügyminiszternek már akkor le kellett volna mondania igazgatósági tagságáról, amikor az nyilvánosságra került, és nem akkor, amikor a Wizz Air már a repülési jogok jelentős részét megszerezte - vélekedett Budai Gyula. A kezdeményezésére létrejött, a Malév és a Budapest Airport privatizációjának, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság munkája kapcsán Budai Gyula kifejtette: az alapprobléma továbbra is változatlan, vagyis a Malév csődhelyzetét a 2007-es privatizáció és a 2010 februári visszaállamosítás alapozta meg.
Azt ugyanakkor, hogy a 2010-ben hivatalba lépő kormány milyen intézkedéseket tett a Malév működőképességének megtartására, nem a vizsgálóbizottság feladata áttekinteni - mondta. A kormánybiztos felhívta a figyelmet arra, hogy amikor az Európai Bizottság idén döntött arról, hogy a Malévnek mekkora összeget kell visszafizetnie a magyar állam részére, akkor egyértelműen a 2007 és 2010 közötti állami támogatás visszafizetésére kötelezte a légitársaságot.
Budai Gyula elmondta: a vizsgálóbizottság alelnöke az a Veres János, aki pénzügyminiszterként lényegében felügyelte a privatizációt, "és innentől kezdve érdekes, hogy őt a bizottság milyen minőségében fogja meghallgatni". Veres János meghallgatása elkerülhetetlen ebben a kérdésben - hangsúlyozta a kormánybiztos. A bizottságnak konkrétan meg kell neveznie azokat, akik "tevőlegesen is részt vettek abban, hogy a magyar légitársaság csődbe ment".
Elmondta: az általa a vizsgálóbizottságnak átadott több 100 oldalas vizsgálati jelentésből világosan látszik, hogy olyan kormányzati döntések születtek 2007-ben és 2010-ben, amelyek egyértelműen a Malév csődjéhez vezettek. Emlékeztetett arra, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz az ügyben.
Budai Gyula jelezte: tiszteletben tartja a vizsgálóbizottság azon döntését, hogy a 2010-es esztendőre is kiterjesztik a vizsgálódást, de úgy vélekedett, hogy "nagy meglepetések nem fogják érni a bizottságot. A jelenlegi kormány próbálta fenntartani a Malév működőképességét".
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.