Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
2010-ben az V. kerületi vagyonkezelőre kiírt pályázaton elindult egyik cégben Heim Péter Századvég-vezér vezető tisztségviselő volt, a másikban egy évvel később felügyelőbizottsági tag lett.
2010-ben a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. értékesítésekor a pályázatra két vállalat jelentkezett, a Xanga Holding Kft. és a végül nyertes Praefinium-SIVAC-FIS CEE Opportunity Found I., melynek vezető tisztségviselője volt ekkor Heim Péter, a Századvég jelenlegi elnöke.
Juhász Péter, az Együtt V. kerületi képviselője a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy Heim valójában mind a kettő, a vagyonkezelőre kiírt pályázaton elindult clghez köze volt, a Praefiniumnak ugyanis vezető tisztségviselője volt (ezt egy Rogán Antalhoz írt, és a Blikk által közölt levele is bizonyítja), a másik pályázó, a Xanga Holding Kft-nek pedig Juhász szerint a felügyelőbizottsági tagfja volt.
A vagyonkezeléssel és ingatlanbefektetéssel foglalkozó, Debrecenben bejegyzett Xanga egyik cége, az Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemelteti jelenleg a debreceni repteret, a Herdon István debreceni milliárdos vezette vállalat 2011-ben 75 évre nyerte el az üzemeltetési jogot. A cég a hajdúsági város legnagyobb befektetője, több, a kormány által támogatott projektje is volt az elmúlt években.
A Xanga Holding tulajdonosa volt 2009 és 2013 között a szintén Herdon István vezetése alatt működő XID Befektetési Kft., Heim Péter, a Századvég jelenlegi vezetője ennek a cégnek a felügyelőbizottságának volt a tagja, ám csak 2011 szeptemberétől. Vagyis Heimnek valóban volt köze mind a két, a Vagyonkezelőre kiírt pályázaton elindult céghez, de a Xangához csak később, a pályázat időpontjában hivatalos kapcsolat egyelőre nem mutatható ki.
A Xanga Holding neve egyébként még 2009-ben egy "ingatlanpanama" gyanújával kapcsolatban is felmerült, akkor az MSZP arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kósa Lajos vezette önkormányzat 2007-ben négyzetméterenként 380 forintért adott el egy ipari park melletti önkormányzati területet egy cégnek, amely továbbadta a Xanga cégcsoport egyik vállalkozásának, amely végül 6000 forint per négyzetméterért adta tovább a területet.
A Luxemburgban bejegyzett Praefinium egyébként 2,68 milliárdért vette meg a pályázat után Rogán Antal polgármestersége idején 2010-ben a Belváros-Lipótváros Ingatlanfejlesztési és Vagyonkezelő Zrt-t. A cég ügyeit Heim bevallása szerint az utóbbi két évben Serfőző Péter intézte, aki Giró-Szász András jelenlegi államtitkár, volt kormányszóvivő és Heimmel együtt a Századvég Gazdaságkutató alapítójának sógora.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen oldalt törtek fel.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.