Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Volkswagen megállapodásra jutott az amerikai autótulajdonosokat képviselő ügyvédekkel és a szövetségi kormánnyal a dízelbotrány miatt benyújtott keresetek rendezéséről, amelynek alapján legkevesebb 14,7 milliárd dollárt kell kifizetnie a német autógyártónak különböző jogcímeken, ezzel azonban csak a perek egy része zárulhat le – közölték a tárgyalásokat jól ismerő, névtelenül nyilatkozó források.
A megállapodás és az összeg sem végleges. Az ügyben eljáró San Franciscó-i bíró elé kedden terjeszti be a javaslatot a német vállalat, és várhatóan csütörtökön hirdetnek ítéletet.
A javaslat értelmében a Volkswagen 10 milliárd dollárt költ a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett 475 ezer dízeljármű visszavásárlására vagy megjavítására, illetve a tulajdonosok kártérítésére. Ezen felül 2,7 milliárd dollár értékű bírságot fizet a szövetségi és a kaliforniai környezetvédelmi hatóságoknak környezetszennyezés miatt, további kétmilliárd dollárt pedig zéróemissziós technológiák kutatására és fejlesztésére fordít.
Még ha a bíró jóvá is hagyja a megállapodást, ezzel a Volkswagen vesszőfutása nem ér véget az Egyesült Államokban. További büntetésekre és bírságokra számíthat az amerikai igazságügyi minisztérium által indított büntetőjogi per és a tulajdonosok gyűjtőperei nyomán. Emellett a megállapodás nem terjed ki arra a nagyjából 90 ezer, 3 literes dízelmotorral felszerelt – leginkább luxus- – modellre, amelyeknél más típusú csalás gyanúja merült fel.
A legnagyobb európai autógyártó vállalatot az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége tavaly szeptember 18-án vádolta meg azzal, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások.
Az évi 200 milliárd eurós forgalmat lebonyolító és 600 ezer munkavállalót foglalkoztató Volkswagen három nappal később elismerte a csalást, és jelezte, hogy az EA 189 típusú motorral üzemelő, mintegy 11 millió jármű esetében "jelentős eltérést" tapasztaltak a tesztüzemmódban és a közúti közlekedés során ténylegesen kibocsátott káros anyagok értékei között.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.