Ilyen a békés magyar-szlovák együttélés: van is, meg nincs is
Hűvös távolságtartás és a tudatos integráció hiánya jellemzi Magyarország leginkább „elszlovákosodott” települését. Könnyű a béke, amíg nem szólnak egymáshoz a felek, de kiborul-e a bili, ha a szlovákok át szeretnék venni az irányítást?
Kik laknak Rajkán és hányan? Tíz éve még egyszerűen lehetett erre a kérdésre válaszolni, a schengeni határnyitás óta azonban óriási katyvasz keletkezett a szlovák-magyar-osztrák hármashatárnál fekvő településen.
Ezt próbálja követni, ha tudja:
- Összesen 3300 lakcímkártyán szerepel rajkai utcanév, ez a faluba bejelentett lakosok száma.
- Rajtuk kívül további 2 ezren laknak a településen, de ők nem oda vannak bejelentve, hanem jellemzően Pozsonyba, vagy a környékére, csak a határ magyar oldalán építettek házat.
- A 3300 bejelentett lakos jelentős része is szlovák állampolgár, tehát az 5300 fő között ma már többségben vannak a szlovák személyivel/útlevéllel rendelkezők.
- A beköltöző szlovák állampolgárok között természetesen sok a magyarul (is) beszélő, tehát nyelv/etnikum szerinti megoszlásban (egyelőre) a magyarok vannak többségben.
- Ráadásul Rajka eredetileg sváb falu, német nemzetiségi iskolával, a magyar mellett a településtáblán nem szlovákul, hanem németül szerepel a neve: Ragendorf.
Rajkát az uniós határnyitás óta eltelt közel 10 évben ellepték a szlovák állampolgárok (köztük a felvidéki magyarok), a falu valós lélekszáma megduplázódott. Ma is jönnek nagy számban, a településen járva mindenhol építkezésbe botlik az ember.
Évente körülbelül 300 szlovák állampolgár költözik be, és úgy látjuk, hogy ez a következő években is így lesz
– mondja Kiss Vince polgármester.
Azért nincs megállás, mert minden amellett szól, hogy a pozsonyiak a magyar településre költözzenek. Egyikük például elmesélte, hogy nemrég 40 ezer euróért vett Rajkán egy kétszobás új építésű társasházi lakást, ugyanez 20 kilométerrel odébb Pozsonyban, panel lakótelepi verzióban is 55 ezer lett volna. Aki eladja a kis pozsonyi lakását, az Rajkán szép családi házat építhet,
és a maradékból még vehet hozzá egy új középkategóriás autót is.
Nem csoda, hogy mindenki ezt teszi.
„Rajka árfekvése még ma is körülbelül harmada a szlovák fővárosénak” – meséli Tamás, aki maga is emiatt költözött át a családjával. Pozsonyban Rajkát az ingatlanközvetítők ugyanúgy kezelik, mint a szlovákiai agglomerációt, csakhogy a magyar településnek van egy óriási előnye: innen lehet a legkényelmesebben beingázni, az autópályán 10-15 perc alatt lehet elérni a várost. A többi irányból nem ilyen jó a közlekedés.
A faluval óriásit fordult a világ a határ eltűnésével. Régen a „Győrtől legtávolabbi megyei település” volt, a magyar közigazgatás csekély jelentőségű perifériája, majd egyik napról a másikra Pozsony agglomerációja lett. Sőt, ott járva az volt az érzésünk, hogy
ez a nagyra nőtt magyar falu gyakorlatilag már Pozsony szerves része.
Rajkán a szlovák mobilcégek térerőssége jobb, mint a magyaroké, sima antennával lehet a szlovák tévét nézni, a pozsonyi tömegközlekedésnek pedig van buszjárata a faluba. Tamásék például a háziorvosukkal is „Pozsonyban maradtak”, mert így volt egyszerűbb. Mivel Magyarországon annak ellenére sem fizetnek tb-járulékot, hogy van lakcímkártyájuk, a magyar egészségügy számára uniós külföldiek, így csak sürgős esetekben látják el őket (Mosonmagyaróváron vagy Győrben).
„Ha rosszul van a nagymama, lehet gondolkozni, hogy kihívjuk-e érte a mentőt Mosonmagyaróvárból, majd a kórházi ápolásra átvitessük Pozsonyba, vagy eleve betegyük a kocsiba, és öt perc alatt átrobogjunk vele a határon” – mesélte egy másik rajkai lakos.
A bevásárlást a helyiek szerint teljesen mindegy, hol végzi az ember, van, ami a határ egyik oldalán olcsóbb, és van, ami a másikon. Tamás hirtelen nem is érti a kérdést, mert nem szoktak gondolkodni azon, hogy melyik üzletbe térnek be. „Ausztriában a legjobb vásárolni, ott nem olyan silány az áru” – jegyzi meg, és komolyan gondolja, nem az utóbbi hetek slágertémájával viccel.
Rajka óriási lehetőségként élhetné meg, hogy olyan lett Pozsonynak, mint például Budapestnek Budaörs, vagy Biatorbágy, a polgármester azonban hamar kiábrándít: itt a határ miatt más a helyzet. „A lakcímkártya nélküli 2 ezer szlovákiai után nem jár a falunak a magyar állam normatív támogatása” – mondja. A kiköltözők egyébként részben praktikus, ügyintézési okokból hagyják meg a szlovákiai lakcímüket (akár a rokonaiknál), másrészt azért, mert az itteni házukra még nem kapták meg a használatbavételi engedélyt, ezt a végtelenségig el lehet húzni. Az épülő társasházi lakóparknál például csak a társasháznak van meg az engedélye, az egyes lakásoknak még nincs, pedig már sokan beköltöztek – mesélte egy ott lakó.
Ez azonban azt jelenti, hogy
a valóságban Rajka csak körülbelül feleannyi pénzből gazdálkodhat, mint amennyi normál esetben járna neki,
és így az infrastruktúra fejlesztése nem tud lépést tartani a népesség növekedésével. Az óvoda és az iskola felújítására, bővítésére például hosszú évek óta nem jut pénz, a polgármesteri hivatalban pedig mindössze hatan próbálják ellátni a feladatokat.
Amikor az ott lakókkal beszélgettünk, hamar kiderült, hogy az etnikai hovatartozás szinte semmi súrlódást nem okoz, a hirtelen városiasodás azonban nagyon is.
Ilyen panaszokat hallani a faluban:
- „A pozsonyi lakásból kiköltözők megépítik a nagy garázsukat, aztán nem állnak be, az utcán parkolnak, mert ahhoz szoktak hozzá.”
- „Sokan kezdenek kutyát tartani, a minap megharapott valakit az egyik.” (Pozsonyban egyébként kutyaadó van, Rajkán nincs.)
- „Nagyon nagy lett a forgalom, különösen reggel, nem voltunk mi ehhez hozzászokva.”
Egy rajkai magyar tipikusan úgy vélekedik, hogy
az ő szlovák szomszédja ugyan rendes, jól kijön vele, de azért jobban örülne, ha a faluból inkább elköltöznének a gyüttmentek.
Kicsit jobban karcolgatva a felszínt, kiderül, hogy a szlovák-magyar egymás mellett élés azért is lehet ilyen békés, mert az integráció 10 éve is csak minimális. A kiköltözők többsége a falu határában, a „kolóniában” lakik, ez két korábbi nagy szántóterületet jelent, amelyet a kereslet kielégítésére parcelláztak fel. A kiköltözők jórészt csak aludni járnak Rajkára, de a helyiek elmesélése szerint még hétvégén sem vesznek részt a falu életében.
A bejelentett lakosok térítés nélkül vehetik igénybe az önkormányzati intézményeket, de ezt csak részben teszik meg. A bölcsődében csak pár gyerek van, aki nem beszél magyarul, az óvodában viszont a négy csoport közül kettőben már nagy a szlovákok aránya.
A kiköltözők az elmúlt években csak pár gyereket írattak be a helyi általános iskolába.
Egy pozsonyi számára a helyzet pénzügyi és szociális kimaxolása egyébként az, ha Ausztriában dolgozik, mert ott lehet a legtöbbet keresni, Pozsonyban van a bejelentett lakása, a valóságban Rajkán lakik, a gyermeke pedig a munkahelyéhez közeli osztrák iskolába jár.
A szlovákok és a magyarok tehát
szinte egyáltalán nem keverednek, és úgy tapasztalatuk, hogy nem is akarnak.
Kissé hűvös távolságtartással figyelik egymást. A helyi boltos nem hajlandó megtanulni alapszinten sem szlovákul, „ez még itt Magyarország, ha jól tudom” – mondja, de a szlovák vevők sem hajlandóak megtanulni magyarul. Ha nem boldogulnak, akkor inkább bevásárolnak a munkába menet Pozsonyban, a hipermarketben.
A helyi boltos azt mondja, esze ágában sincs felmérni, hogy mivel tudná kiszolgálni a szlovák lakosokat,
még egy Kofolát sem hajlandó tartani.
Pedig a szlovákok vásárolnának helyben, ha megérné nekik, a cigarettát például kartonszám a rajkai boltban veszik, mert ott olcsóbb. A Nemzeti Dohányboltnak ennek megfelelően példásan megvan minden felirata szlovákul is.
Az óvodában tényleg mesés, idilli a hangulat, de
a tudatos integrációnak halvány nyoma sincs.
A szlovák gyerekek az első év végére már egész jól megértik a fontosabb magyar szavakat, nagy kedvvel éneklik a magyar dalokat, az óvónők pedig pár szót tudnak szlovákul, de nem tanulják a nyelvet. Pedig hamarosan több lesz a csak szlovákul tudó gyermek, mint a magyar, mert a magyar fiatalok jellemzően elköltöznek Rajkáról, helyüket pedig magyarul nem beszélő szlovák családok veszik át.
Ha az óvónők jól beszélnének szlovákul, akkor például nem kellett volna csak szlovákul kiíratniuk a faliújságra, hogy a szülők a gyerekek fejét a tetű miatt nézzék át. Erre vélhetően csak azért volt (ebben a kissé szerencsétlennek tűnő formában) szükség, mert a magyar szülőkkel személyesen is tudtak egyeztetni – azt nem kellett kiírni.
A jelenlegi rendezési terv szerint Rajka lélekszáma 7 ezer főig nőhet – utána elfogynak a beépíthető telkek. Ekkor – akár már öt-hat éven belül – a szlovák állampolgárok (köztük a magyar ajkúak) jelentős többségben lesznek a településen, és az a kérdés, hogy megmaradnak „alvó lakóknak”, vagy
fellépnek a saját igényeikkel, és megpróbálják kezükbe venni a falu dolgait.
A lakcímkártyával rendelkezők részt vehetnek az önkormányzati választáson és polgármester-jelöltek is lehetnek.
Egyelőre nem tűnik logikus döntésnek, hogy Rajkát felvidéki magyarok, vagy olyan szlovákok vezessék, akik nem beszélnek magyarul, és esélyük sincs a falu érdekeit érvényesíteni a magyar közigazgatás urambátyámos bugyraiban. Ezt igazolta a korábbi választás is, amelytől a beköltözők lényegében távol tartották magukat. Ám korántsem biztos, hogy 5 év múlva nem lesznek olyan 15 éve Rajkán élő szlovákok, akik mindkét ország jogrendszerében kiismerik magukat, szót értenek Pozsonnyal, és más elképzelésük van Rajka jövőjéről, mint a kisebbsége szorult magyar „őslakosoknak”.
A helyzet ugyanis az, hogy Rajka már ma is csak közigazgatásilag magyar, a valóságban Pozsonyhoz tartozik, és mindenképpen vele kell majd építenie a jövőjét.
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
