Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Eddig bérelték a Dassault Falcon 900EX-et Csányi Sándor cégétől, most a hírek szerint meg is veszik a gépet. A milliárdos értékű tranzakció talán már meg is történt.
Kormánygépet venne az Orbán-kabinet Csányi Sándor OTP-elnöktől. Eddig tőle bérelték üzleti utakra a három hajtóműves, 12 éves Dassault Falcon 900EX típusú, interkontinentális repülőgépet – írta a csütörtöki Magyar Nemzet. Az OTP-csoportba tartozó Air Invest Kft. gépét már a korábbi, MSZP–SZDSZ-es vezetésű kormány is kikölcsönözte.
A lap forrásai nem tudták, mennyi lehet a gép vételára, de a használtgép-piac állása szerint milliárdos nagyságrendű beszerzésről lehet szó.
Arról sem tudni biztosat, megtörtént-e már az adásvétel, de tavasz elején a svájci Bázelbe repültek a géppel, hogy felkészítsék a tranzakcióra: elvégezték a szükséges javításokat, felújították az utasteret, átalakításokat végeztek rajta. A HA-LKN lajstromjelű gép utolsó mozgása a légtérfigyelő oldalak szerint március 6-án történt, Svájc irányába.
A lap információi szerint a gép a honvédség flottájába tartozik majd, de karbantartását magáncégre bízzák.
Simicskó István honvédelmi miniszter a hvg.hu-nak februárban beszélt arról, hogy szóba került egy kormányzati VIP-gép beszerzése, miután az An-26-is típus már elavulttá vált. Simicskó akkor arról beszélt, hogy a honvédségnek szüksége van olyan repülőre, amely a katonákat Irakba, Afganisztánba és vissza tudja szállítani.
Emellett amennyiben a köztársasági elnöknek vagy bárkinek olyan programja van, ahol nem lehet máshogy megoldani, mert nincs járat, de az államfő mint a magyar hadsereg főparancsnoka mondjuk meg akarja látogatni az Afganisztánban vagy Irakban szolgálatot teljesítő katonáinkat, akkor legalább ezt a feladatot meg kell tudnunk oldani. Szerintem ebben nem kell szégyenlősnek lennünk
- fogalmazott. Hozzáettte, még nem jelölték meg a kívánt géptípust, és céget sem választottak, de még 2017-ben szeretnék ezt a problémát megoldani.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A világhírű professzor egy lapinterjúban beszélt arról, miért kezdik ki mostanában a liberális demokráciákat, amelyek tényleg komoly hibákat követtek el.