Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Több mint 15 milliárdból építik a csarnokot, és mindössze 3000 férőhelyes lesz.
Új "multifunkcionális sportcsarnokot" kap Tatabánya – derül ki a hétfői Magyar Közlönyből, amelyben a beruházást egy kormányrendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították, illetve amelyben rendelkeztek az új létesítmény költségeiről is.
A kormányrendeletek szerint a sportcsarnok építtetője a Nemzeti Sportközpontok, a csarnokot pedig közel 15,2 milliárdból építik meg – ebből 2017-ben 250 milliót költenek el, 2018-ban több mint 12 milliárdot, 2019-ben pedig 2,8 milliárdot.
A sportcsarnokról posztolt Bencsik János helyi fideszes képviselő is, aki a poszt alatti kérdésekre válaszolva elmondta, a csarnok mindössze 3 ezer férőhelyes lesz, amely nagyrendezvények idején kibővíthető 6 ezerre is.
Ez azt jelenti, hogy egy férőhely az új sportcsarnokban mintegy 5 millió forintba fog kerülni alapjáraton.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.