Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hajózási cég állítása szerint tévedésből, véletlenül kapott meg egy félkész választ a 24.hu a Baharttól – nagyon mást nem is lehet mondani egy ilyen kacifántos szövegre.
Levelet írt a 24.hu a Bahartnak, miután több cikkben is foglalkoztak a balatonföldvári kikötő egy részének eladásával. Többek közt azt akarta a lap megtudni, miként erősíti a terület közösségi funkcióját, amely a Bahartnak kiemelt célja, az, hogy eladják.
A most még nem állami cég Bahartnál későbbre ígértek választ, de erre a kérdésre elkezdték írni a választ, és véletlenül, ugyanebben a levélben, visszaküldték a 24.hu-nak. Sok köszönet nem volt benne:
"A BAHART NEM EZÉRT adta el az önkormányzatnak, hanem az egyéb, vázolt fejlesztési céljai és a gazdasági racionalitás okán, de mint a területen működő, a településsel együtt élő szolgáltató szervezetnek EZ A VÉLEMÉNYE, b.meg, mert mindenkinek közös érdeke, hogy a terület a jelenleginél színvonalasabb környezetben, valódi települési központként funkcionáljon a földváriaknak és az idelátogató helóturisztoknak. Meg az zsurnalisztagiliszta felmenőinek is, of course."
A 24 visszakérdezett, hogy akkor ezt így most hogy, mire a cég azt válaszolta, nem hivatalosan nyilatkozó személytől, tévesen kapták meg a választ, így azt kérik figyelmen kívül hagyni. De a 24.hu ezt a szívességet nem tette meg.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.