Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A főpolgármester hétfőn jelentette be két kerületi polgármesterrel, hogy nemcsak összekötnék a 2-es metrót és a gödöllői HÉV-et, hanem egy rákoskeresztúri szárnyvonallal meg is toldanák. Látványterveket is mutattak, és indulhat a konkrét tervezés is. A megvalósítást 2020 utánra ígérik.
Az uniós közbeszerzési értesítőben szerda reggel megjelent hirdetmény szerint a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. készítheti el az M2-es metróvonal és a gödöllői HÉV összekötésének, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításának terveit.
A teljes feladatot három munkarészre bontották: az I.a) és I.b) részekért nettó 299,7 milliót, a II.-ért pedig nettó 34,95 millió forintot kap a tervező – írja az mfor.hu.
A feladat nagyobb és drágább része a tanulmánytervek elkészítését foglalja magában, melyet az összekötésre és a rákoskeresztúri vonalra vonatkozóan is külön-külön kell elkészíteni. A munka második része pedig az elvi előzetes típusengedély megszerzésére vonatkozik a vonal új hibridjárműveivel kapcsolatban.
Tarlós István főpolgármester, Kovács Péter, XVI. kerületi és Riz Levente, XVII. kerületi polgármester hétfői tájékoztatóján az hangzott el, hogy jövőre meglehet a jogerős építési engedély a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötéséhez, majd 2020 után kezdődhetne a kivitelezés. A teljes projektre a mostani tervek alapján 280 milliárd forintot szánnának, amelyből első körben körülbelül 335 milliót költenének el a tervezésre.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.