szerző:
hvg.hu

A gáztárolót 2006-ban, egy komoly ukrán–orosz gázárvita során alatt rendelte meg Kóka János akkori gazdasági miniszter, most az MSZKSZ tulajdonába kerülhet, melynek vezérigazgatója Bártfai Béla, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea férje.

A szőregi tárolót a Mol építette, szokás szerint egy kimerült gázmező helyén, és a tárolóban nemcsak az állam által előírt kötelező tartalék fér el, hanem kereskedelmi célra is tárolhatnak benne gázt (utóbbira 2020-ig le is kötötték a kapacitást). Az állam 2013-ban kivásárolta a Mol részesedését (a Portfolio.hu akkori becslése szerint 62 milliárd forintért), majd megvásárolták az E.on összes kereskedelmi gáztárolóját is.

A stratégia tároló 51 százalékos tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) lett, a többi pedig az MSZKSZ (Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség) tulajdonába került. Az MFB-nek EU-s összeférhetetlenségi szabályok miatt ki kell szállni az üzletből, így a 100 százalékos tulajdonos az MSZKSZ lesz. Utóbbi egy félig piaci, félig állami szervezet, mely a magyarországi gáz- és olajkereskedőket tömöríti, de az állam is delegál vezetőket az élére – írta a 444. Az MSZKSZ vezérigazgatója, azaz az állami energetikai cégek gazdája Bártfai Béla, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter férje.

A piacot ismerő, lapunknak nyilatkozó forrás szerint, bár logikusnak tűnne, hogy a stratégia tárolót a Magyar Földgáztároló Zrt. vegye meg, a jelenleg kitűzött hosszú távú cél az, hogy az összes tároló egy szervezetnél összpontosulhasson. Arra a kérdésre, hogy jelent-e a tároló átadása eladása nemzetbiztnsági kockázatot, a szakértő úgy nyilatkozott: nincs nagyobb veszély, mint ami eddig volt, és az MSZKSZ-ben az összes piaci szereplő kontrollja biztosított.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Folyamatos füttyögés és bekiabálás volt a parlamentben, az ellenzék kivonult

Folyamatos füttyögés és bekiabálás volt a parlamentben, az ellenzék kivonult

A Nutella gyártója érdeklődik a cég iránt, amely Lollobrigidát és Andy Warholt is megérintette

A Nutella gyártója érdeklődik a cég iránt, amely Lollobrigidát és Andy Warholt is megérintette

Mintha megtorpant volna a kínai gazdasági csoda

Mintha megtorpant volna a kínai gazdasági csoda

Brexit: A brit kormányt nem érdekli az EU Bírósága által nyitott kiskapu

Brexit: A brit kormányt nem érdekli az EU Bírósága által nyitott kiskapu

Sólyom László: „A független oldalak ma a szabadság kis körei”

Sólyom László: „A független oldalak ma a szabadság kis körei”

Moszkva meghekkeli az Interpolt és zaklatásra használja

Moszkva meghekkeli az Interpolt és zaklatásra használja