Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A magyar nagykövet szerint a 19,5 milliárd forint elköltése "erős jelzés a ghánai nép felé". Noha a projektben az állami tulajdonú Eximbank is részt vesz, nem kötötték az adófizetők orrára, hogy mekkora összeggel.
19,5 milliárd forinttal támogatja egy ghánai gázerőmű létesítését Magyarország. Az összegből nem világos, hogy mennyi az állami hozzájárulás, a kormány a beruházást ugyanis semmilyen fórumon nem kommunikálta, azokat helyi lapok beszámolói alapján írta meg a G7.
A Bridge Power nevű erőmű az ország második legnagyobb erőműve lesz, Tema városában létesül majd. Magyar hozzájárulást jelent a GE magyarországi leányvállalata által gyártott turbinák is és egyéb felszerelések.
A kormány szerint a projekt példaértékű, amivel újraélesztjük a politikai és gazdasági kapcsolatokat a két ország között. "Ez egy erős jelzés a ghánai kormány és nép felé, hogy Magyarország egyet jelent az üzlettel", írta az oldalnak Szabó András nagykövet.
A magyar nagykövetség Facebookján azt írja, a projekt második szakaszában Magyarország több millió dollár értékben szállít majd eszközöket az erőműhöz. A beruházás finanszírozásában az állami tulajdonú Eximbank is részt vesz, noha ez a bejelentésből kimaradt, így nem tudni, mekkora összeggel.
Cikkünk megjelenése után a külügy az alábbiakat közölte:
A magyar állam támogatást nem nyújtott sem az exportőr sem a vevő részére. Az Eximbank természetesen minden olyan exportügyletben, amely megfelel a nemzetközi és hazai szabályozásnak szívesen megvizsgálja a hitelnyújtási lehetőséget. Az exporthitelezés segíti a magyar gazdaság növekedését, munkahelyek megtartását és létrehozását.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A világhírű professzor egy lapinterjúban beszélt arról, miért kezdik ki mostanában a liberális demokráciákat, amelyek tényleg komoly hibákat követtek el.
Egy embert mentőhelikopterrel kellett a sürgősségire szállítani, míg más nyílt törést szenvedett.