Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Úgy írt Tállai András egy oldalt a nyugdíjutalásról, mintha semmi baj nem lett volna januárban.
Mi az oka annak, hogy januárban nem a megszokott időben érkeztek meg a nyugdíjak? Pontosan hány nyugdíjast érintett az Államkincstár hibája? Erről kérdezte Tállai Andrást az MSZP-s Korózs Lajos.
Az államtitkár a válaszában egy teljes oldalt írt tele úgy, hogy egyszer sem említette meg, hogy bármi probléma lett volna a januári utalásokkal. Arról viszont felvilágosította a képviselőt, hogy a nyugdíjtörvény
nem határoz meg konkrét napot az ellátások kifizetésére.
Azt azért hozzátette: több évtizede él a szokás, hogy a hónap 12-én érkezik a nyugdíj, vagy ha az hétvége, akkor az előtte lévő pénteken. Tállai szerint így történt ez most is: aki banki átutalással kapja a nyugdíját, annak ezt folyósították már január 11-én. Ez egyébként valóban így történt, de azt már nem tette hozzá, hogy a tranzakciók a Kincstár hibája miatt nem indultak el időben, rengeteg banki dolgozó túlórázása kellett ahhoz, hogy péntekre megérkezzenek a számlákra a pénzek. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság egy igazgatóhelyettesét le is váltották.
Tállai válaszából az is kiderül: januárban a nyugdíjasok 56,9 százaléka kapta banki utalással a pénzét, 43,1 százalékuk a postán vehette át azt.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
Egyszerre többet is.
A jelek szerint júniusban is sokkal nagyobb volt a fogyasztás, mint egy évvel korábban – pedig abban a hónapban már nem volt különösebben hideg.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Gyorsan visszatért a június végi árszint.