Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ez az intézmény utóbbi száz évének legnagyobb értékű műtárgybeszerzése. A magyar kormány is beszállt.
Anthonis Van Dyck (1599-1641) flamand festő Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló portréjával gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye. A 158-szor 108 centiméteres festményt a Christie's aukciósház decemberi londoni árverésén vásárolták meg 2,1 milliárd forintért.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a festmény bemutatóján arról beszélt, hogy a világ festészetének egyik kiemelkedő alkotása került Budapestre.
Az I. Károly angol király lányát ábrázoló, 1641-ben festett esküvői portré Van Dyck utolsó remekművei közé tartozik. A páratlan szépségű, egészalakos festmény a 9 éves hercegnő és 14 éves Orániai Vilmos házasságkötése alkalmából készült azzal a céllal, hogy a holland királyi udvarba küldjék – mondta Baán László, a múzeum főigazgatója.
Van Dyck alkotásának megszerzését Baán történelmi pillanatnak nevezte, mivel ilyen kvalitású műtárgy ma már ritkán kerül a piacra, hiszen a régi mesterek hasonló minőséget képviselő munkáit többnyire már múzeumok őrzik.
Stuart Mária Henrietta portréját keddtől egy erre az alkalomra összeállított kamarakiállításon láthatja a közönség, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének néhány másik darabjával együtt. Van Dyck festménye a Szépművészeti Múzeum októberben nyíló, Rubens és a flamand barokk című kiállításában is helyet kap majd.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.