Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
22,2 milliárdért végeznek földmunkákat a területen.
Az Orbán Viktort a magánrepülőjén utaztató Garancsi István cége, a Market Zrt. végzi el 22,2 milliárd forintért Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének a bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat, illetve az engedélyeztetési eljárást – írja a 24.hu, amely rámutat, hogy a helyszín a leendő BMW-gyáré, ez ugyanis éppen itt, a Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben épül majd fel.
A lap a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentáció alapján azt írja, a megbízásra ajánlatot nyújtott be a Duna Aszfalt Zrt. és a He-Do Kft. is, de ezeket végül érvénytelennek nyilvánították, így a nyílt eljárásban végül Garancsi cége győzedelmeskedett. Alvállalkozóként az OK Bau Kft.-t jelölték meg, ez a cég pedig szintén a Market-csoport tagja.
Tavaly júliusban derült ki, hogy a BMW gyárat épít a Debrecen melletti 400 hektáros területen. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.