Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Franciaországban, illetve Észak-Afrikában termesztett burgonya van helyette.
Szinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, így a szükségleteket döntően importból fedezik a kereskedők – ezt mondta az InfoRádiónak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja.
Murai György szerint a magyar fogyasztók szükségleteit főként Franciaországból pótolják, onnan piros héjű burgonyák érkeznek. De Észak-Afrikából is jön krumpli Magyarországra, ami nem meglepő, Murai szerint évek óta jellemző, hogy ha a hazai áru elfogy a polcokról, a hiányt Afrikából pótolják. Ezek sárga héjú burgonyák.
A terméktanács elnökségi tagja szerint kisebb mennyiségben már a hazai új krumpli is elérhető, de az most még 1200-1300 forintos kilogrammonkénti áron kapható.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.