Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Eltörlik a reklámadót, csökkentik a kiva kulcsát, megszüntetik az adófeltöltést. Összesen 14 döntést jelentett be Varga Mihály.
A költségvetést jövő kedden nyújtják be a parlamentnek, és elfogadták a gazdaságvédelmi akciótervnek nevezett csomag fő pontjait is – mondta el a pénzügyminiszter. Varga Mihály arról beszélt: hiába a mienk az EU egyik legnagyobb növekedése, az eurózónában és Németországban is lassul a GDP-növekedés, ennek a hatásaira pedig nekünk is fel kell készülnünk. A cél az, hogy a magyar gazdaság legalább 2 százalékponttal az EU növekedése felett legyen.
Összességében 13+1 támogatási pontról döntött a kormány:
Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta: a zöldség-gyümölcs szektor áfacsökkentése még nem aktuális. Az azonnali átutalásokról is megkérdezték, erről annyit tudott ígérni, hogy tesztüzem kell. Előkerült a diákmunka témája is, bár a 14 pont között nincs ott. Varga Mihály azt ígérte, vizsgálják, hogy lehet-e az adózásában vagy a járulékainál engedményt tenni.
A kistelepülési lakások támogatásáról úgy pontosított Varga: azokon a településeken lesz erre lehetőség, amelyek most fent vannak a falusi csokra jogosultak listáján.
A kormány úgy számol, hogy idén és jövőre is 4 százalék körüli lesz a növekedés.
Arra a kérdésre, hogy van-e a kormánynak számítása arról, mennyibe kerül a 14 intézkedés, a miniszter kitérő választ adott: vannak kalkulációik, de több pont számszerű hatását még nem lehet megbecsülni.
Ami a reklámadó 0 százalékos kulcsát illeti: Fülöp Szilvia, a Magyar Reklámszövetség főtitkára a hvg.hu megkeresésére egyelőre röviden csak úgy reagált, hogy „örömmel hallottuk”, későbbre ígért bővebb tájékoztatást. A szövetség évek óta szorgalmazza a reklámadó eltörlését, az ugyanis szerintük csökkenti a mikro- és kisvállalkozások növekedési lehetőségeit. "Más helyzetben vagyunk, egy piacsegítő intézkedésként tekintjük az adókulcs felfüggesztését" – válaszolta Varga arra a kérdésre, hogy most miért viszik le 0 százalékra a reklámadót, ha pár éve még ragaszkodtak a magasabb kulcshoz.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.