Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nemzetgazdasági hátrányt hozhat, ha kiderül, mennyiért csábítana ide cégeket a kormány, ezért akár öt évre is titkosítaná az ilyen adatokat egy új törvényjavaslat szerint a kormány.
Nemzetgazdasági hátrányt okozhat, ha nyilvánosságra kerülnek a Magyarországra csábított külföldi beruházások adatai – állítja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ezért új fejezetet javasol a külképviseletekről szóló törvénybe, amely címe szerint „a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok megismerhetőségéről”, valójában azonban ennek az ellenkezőjéről szól.
Ugyanis azt mondja ki, hogy keletkezésüktől öt éven át nem adhatók ki a támogatási kérelemben, az annak befogadhatóságának vizsgálatakor keletkezett iratokban és a támogatási döntésben foglalt adatok. Igaz, a szöveg szerint ez akkor van így, ha ezek „megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági vagy nemzetgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését vagy nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti”, és a miniszter kivételt tehet, ám az indoklás nem hagy kétséget afelől, hogy az ilyen kivétel ritka lesz.
Ott ugyanis az olvasható, hogy a befektetők Magyarországon történő letelepedésének elősegítése kiemelt nemzetpolitikai cél, mert ennek eredményeképpen javulnak a gazdasági mutatók és csökken a munkanélküliség, márpedig „a támogatási szerződés megkötését megelőző kérelmek, ajánlatok, vizsgálatok adatainak nyilvánossága kimutathatóan és érzékelhetően rontja Magyarország tárgyalási pozícióját az üzleti partnerekkel, továbbá a jövőbeli beruházókkal szemben, versenyhátrányt okoz a külföldi befektetés-ösztönzési szervezetekkel egy-egy beruházásért folyó versenyben”. A miniszter hivatkozik az információszabadság-törvényre, amely az ilyen korlátozást „külügyi kapcsolatokra, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra tekintettel” megengedi.
Az esetleges egyedi kormánydöntés alapján nyújtott állami támogatás összegét elvileg továbbra is megismerhetjük, ha máskor nem, amikor az Európai Bizottság azt közzéteszi. Egy ilyen támogatást ugyanis annak esetleges piactorzító hatása miatt Brüsszellel kell engedélyeztetnie a kormánynak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.