szerző:
hvg.hu

Orbán Viktor Horvátországban nyaralt, a Rogán családról is készült már videó a spanyol tengerparton, pedig Varga Mihály azt mondta, nem baj, ha valaki itthon tölti a szabadságát.

Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon – mondta Varga Mihály, amikor a Figyelő arról kérdezte, mit tanácsol a 325 forintos euróárfolyam mellett, mikor vegyenek eurót a nyaralni induló magyarok. A pénzügyminiszter szerint „izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek”.

Orbán Viktor az elmúlt években egész biztosan nem fogadta meg Varga tanácsát. Mindkét évben egy horvát szigeten nyaralt, az is kiderült, fontos számára, hogy a szállása a tengerparton legyen, szép kilátással. Idegenvezetője elmondta, hogy Orbán szeret hajózni, élvezi a tengert, és szívesen fogyaszt halat, tengeri herkentyűket.

Amikor tavalyelőtt a Blikk megkérdezte a kormánytagokat, ők merre nyaralnak, a politikusok nagyon odafigyeltek arra, hogy magyar helyet jelöljenek meg, ahol lehetőleg minél szerényebb körülmények között tudnak pihenni. Van, amikor kiderül, hogy kicsit messzebbre is mentek: a Rogán házaspárt például egy promóvideó buktatta le, hogy nem csak a Balaton-parton, hanem Dél-Spanyolország egyik legfelkapottabb partszakaszán is szoktak sétálgatni.

Az Index egy korábbi összeállítása szerint a NER aranyifjai Ibizára, Marbellára, Londonba utaznak szívesen egy-egy hétvégi kirándulásra, telente pedig a Perzsa-öbölben pihennek szívesen.

De az itthon pihenő minisztereknek is kijut a jóból. Szijjártó Péternek például a balatonedericsi hegyoldalban van egy luxuspanorámás nyaralója, amelynek a bejárata egy zsákutca végéről nyílik – két éve épp az oda vezető utat rakták rendbe az állami vis maior keretből.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videó: Hatalmas borulás lett a Lada Vesta rendőrségi bemutatójának vége

Videó: Hatalmas borulás lett a Lada Vesta rendőrségi bemutatójának vége

Rakétalövedékeket és könnygázgránátot is tartott otthon egy székesfehévári férfi

Rakétalövedékeket és könnygázgránátot is tartott otthon egy székesfehévári férfi

Matteo Salvini az amerikai alelnökkel találkozott, de Trumpnak udvarolt

Matteo Salvini az amerikai alelnökkel találkozott, de Trumpnak udvarolt

Halálra vertek egy dánszentmiklósi férfit, másnap megpróbálták elégetni

Halálra vertek egy dánszentmiklósi férfit, másnap megpróbálták elégetni

Elárverezték a művészettörténet leghíresebb fegyverét

Elárverezték a művészettörténet leghíresebb fegyverét

Itt az új Renault Zoe: nagyobb akkumulátor, erősebb motor

Itt az új Renault Zoe: nagyobb akkumulátor, erősebb motor