Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem kell közzétenni a sajtóban a cégeknek az éves eredményeiket, ezzel jelentős bevételtől esnének el az újságok. A húzás teljesen tudatosan a média büntetéséről szól az illiberális, populista brazil elnök megnyilatkozásai alapján.
Elfogadott egy rendeletet a brazil elnök, írja az MTI, amely értelmében a tőzsdei cégeknek nem kell pénzügyi eredményeiket közzétenni a sajtóban, elég, h a közlönyben és a tőzsdefelügyelet oldalán teszik azt közzé. Ezzel leginkább az írott sajtót fosztaná meg bevételei egy részétől Jair Bolsanaro, mert a cégek erre a célra sok oldalt vásároltak eddig meg a médiában. A rendeletet még el kell fogadni a brazil törvényhozásnak is.
"Elnökké választottak annak ellenére, hogy szinte az egész brazil média támadott engem, rasszistának, fasisztának bélyegzett. Ezzel a rendelettel most megfizettem nekik" - jelentette ki az elnök egy üzem felavatásán mondott beszédében. Miután e mondataival felháborodást váltott ki sokakban, azt mondta: nincs szó bosszúról a sajtó ellen.
Beszédében Bolsonaro főleg a Valor Economico című gazdasági napilapot támadta. "Remélem, túléli a lap az intézkedést" - jegyezte meg gúnyosan. Az elnök azzal vádolja az újságot, hogy támadta őt a választási kampánya idején, miután két interjút is adott neki. A Valor Economico azonban azt állítja, hogy a kampány idején egyetlen interjút sem csinált Bolsonaróval.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.