Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Újabb érv a magyar kormánynak, hogy távol maradjon az uniós források elcsalását megakadályozni hivatott szervezettől.
Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását csütörtökön az európai uniós tagállamok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője. Az Európai Parlament eddig (kétszer is) a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt vezetőjét támogatta a posztra, ám a tagállamok között nem volt egyetértés. Ennek az oka a román kormány ellenkezése volt. A bukaresti vezetés konkrétan minden létező eszközzel igyekezett megakadályozni Codrura Kövesi kinevezését, például azt is megpróbálták megakadályozni, hogy elhagyja hazáját, amikor meghallgatása volt esedékes az Európai Parlamentben.
Az ellenjelölt a francia Jean-Francois Bohmert volt, ám a végén még a párizsi vezetés is kiállt Codruta Kövesi mellett. Az Európai Unió soros finn elnökségének tájékoztatása szerint a mostani próbaszavazáson tizenhét tagország állt ki a román jelölt mellett. Bennfentes források arról számoltak be, hogy a két intézmény képviselői szeptember 24-én ülnek össze, akkor minden bizonnyal hivatalosan is megállapodnak majd Kövesi kinevezéséről, ezt követheti a formális megerősítő szavazás a tanácsban.
Nem véletlen sem a bukaresti ellenkezés, sem a többi ország igyekezete arra, hogy a 46 éves volt főállamügyész kerüljön az uniós pénzek elcsalását nyomozati jogkörrel vizsgáló szervezet élére. Codruta Kövesi számára nem volt tabu, a legmagasabb szintekig eljárást indított romániai politikusok ellen is.
Codruta Kövesiről szóló portrénkat itt olvashatja:
A román kormány mumusa, aki Európa első főügyésze lehet
A leváltott román korrupcióellenes főügyész, Laura Codruta Kövesi a bukaresti kormánypártok heves tiltakozása ellenére esélyes arra, hogy a felállítandó Európai Ügyészség élére kerüljön, miután jelölését az EP két bizottsága is támogatta. Ez azonban még nem garancia semmire.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.