Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az élelmiszeripari szereplők szerint nehézkes az újrahasznosítás, és az adományozásra, illetve a takarmányozásra is túl szigorú szabályok vonatkoznak.
A feldolgozók szerint egyelőre olcsóbb megsemmisíttetni a mellékterméket, mint újra felhasználni, írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy megfelelő irányú fejlesztésekkel csökkenthető lenne a megtermelt hulladék mennyisége.
A lap szerint a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet nemrég felmérést készített a magyarországi élelmiszeripari cégek körében. Ennek eredményéből kiderült, hogy az ágazati szereplők alapvetően nem ítélik súlyos problémának a kérdést, a veszteségeket a technológiai folyamatok természetes velejárójaként kezelik. A cégek fele – jellemzően a nagyobb feldolgozók – ugyanakkor nyilvántartja, hogy mennyi hulladék keletkezett a gyártás során.
Sokak szerint nagyon nehézkes az élelmiszer-hulladék felhasználása, túl szigorú szabályozás vonatkozik például az adományozásra és a takarmányozásra is. A legtöbb felesleg takarmányként hasznosul, de jelentős mennyiség kerül a hulladéklerakókba is.
A felmérésben részt vevő cégek a szigorú szabályok mellett a hulladékok alternatív felhasználásának költségét jelölték meg a fő gátló tényezők között.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.