Minden korábbinál jelentősebb béremelést ígér a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak és oktatóknak a kormány. Az új szakképzési törvény tervezetét kedden nyújtották be az Országgyűlésnek, ennek kapcsán Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy a jövőben az oktatók egyéni béralkut köthetnek a munkáltatóval a számukra legkedvezőbb feltételekkel. Példaként említette, hogy egy egyetemi diplomával és tíz év szakmai gyakorlattal rendelkező, Pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye bruttó 300 ezer forint helyett a jövőben a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja.
A szakképzésben oktatóknak négyévente továbbképzéseken kell majd részt venniük, az igazgatók pedig háromévente értékelik a tanárokat a szakképző intézményre szabott módszertan szerint.
Új elem a törvényben az akár több százezer forintos egyszeri pályakezdési juttatás, melyre akkor jogosult a tanuló, ha sikeresen befejezi a képzést és szakmát szerez.
A változások a következő tanévtől lépnek életbe.