Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az orvosi kamara a hálapénz kriminalizálására és büntethetővé tételére tett javaslatot, és jelentős béremelést kér. Az Emmi szerint a bérek nőnek, a kamara pedig nyugodtan tilthatja a hálapénz elfogadását az etikai kódexében.
Közleményben reagált az egészségügyért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Orvosi Kamara (MOK) béremelésre és a hálapénz kriminalizálására vonatkozó javaslataira. A szövegből úgy tűnik, a minisztérium egyik javaslatra sem nyitott.
A kamara által kért béremeléssel kapcsolatban azt írják: „Az egészségügy finanszírozása, az ágazatban dolgozók anyagi elismerése annál sokkal felelősségteljesebb feladat, minthogy egyesek licitversennyé silányítsák.” Ezen felül csak azt sorolják, mennyit emelkedett az orvosok bére 2010 óta.
A hálapénz kriminalizálásával kapcsolatban azt írják: „Támogatjuk, hogy a hálapénz elfogadásának tilalma szerepeljen a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexében, melynek ellenőrzése kifejezetten kamarai feladat.”
A tárca természetesen „eddig is nyitott volt és ezután is nyitott a párbeszédre”.
A MOK pár órával korábban kiadott közleményében azt vetette fel, hogy a hálapénzt minél hamarabb a kormányzat is korrupciónak tekintse és kriminalizálja, a hálapénz adását és elfogadását a büntető törvénykönyvben szankcionálja a jogalkotó.
A kamara emellett komoly béremelést kér, mivel a szervezet szerint az egészségügy működése a jelenlegi fizetések mellett nem fenntartható.
Az orvosi kamara szeretné, ha bűncselekmény lenne a hálapénz elfogadása
Komoly béremelést javasol az orvosi kamara lehetőleg még idén, de legkésőbb 2021-ben. Emellett javasolják, hogy a hálapénz elfogadása minősüljön korrupciónak, és legyen büntető törvénykönyvi tétel. A kamara szerint az egészségügy és azon belül az orvosok helyzete béremelés nélkül nem fenntartható.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.