Ha olyan adatok érkeznek a munkanélküliségről, hogy azok miatt a statisztikusoknak újra kell rajzolniuk az addigi grafikonjaik skáláját, akkor ott nagyon nagy baj van. Márpedig az Egyesült Államokban most épp ez történik. Az amerikai gazdaság modern kori történelmének eddigi legrosszabb hete 1982 szeptember-októberének fordulóján volt, amikor hét nap alatt 695 ezer ember adott be jelentkezést munkanélküli segélyre. Hogy az mennyire súlyos helyzetet mutatott, azt jól jelzi, hogy a 2007–2009-es válság idején is csak megközelítette a szám az akkorit, 2009 márciusában 665 ezres volt a mélypont.

Ehhez képest idén, miután a koronavírus-járvány elérte az országot, a március 15-21-e közötti hét napban 3,3 millió amerikai jelentkezett munkanélküli segélyre. Egy héttel később, március 22-e és 28-a között pedig már 6,6 millióan – vagyis a múlt heti adat közel tízszer rosszabb, mint a kettővel ezelőtti történelmi mélypont.

Azért nem mondhatjuk csak, hogy ez az amerikai történelem legrosszabb adata, mert a számokat ilyen módon csak 1967 óta vezetik. De mivel az ország lakossága kilencven éve még sokkal kisebb volt, és az 1929–1933-as válság nem egyszerre omlott rá az emberekre, szinte biztosan állítható: olyan még nem volt, hogy két hét alatt tízmillió amerikai maradt volna munka nélkül.

Ha valakinek még vannak kétségei, mennyire nagy a baj, érdemes végignézni az alábbi grafikont:

Ráadásul ez az adat két okból még alá is becsülheti a munkájukat elveszítők igazi számát. Egyrészt az egyéni vállalkozók nem jogosultak a munkanélküli ellátásra, és a részmunkaidősök közül sem mindenki kaphat, vagyis ők meg sem jelennek a mostani katasztrofális számokban. Másrészt ott az emberi tényező: amilyen kaotikus a helyzet, sokan még el sem jutottak oda, hogy beadják az igénylésüket, és a munkaügyi központok sem mindenhol bírják tartani a tempót.

Akármi is történjen a következő hetekben, az biztosra vehető, hogy a koronavírus-járvány lenullázta azt a munkahelyteremtést, amelyet 2009 után sikerült elérni.

Mikor induljon újra a gazdaság?

A világon mindenhol azt számolgatják a kormányok, hogyan lehet megmenteni az életeket úgy, hogy közben a gazdaság se álljon teljesen a földbe. Az Egyesült Államokban – ahol a legtöbb megbetegedést regisztrálták eddig – ez a kérdés sokkal súlyosabb dilemmát jelent, mint Európában. Az amerikai gazdaság alapja ugyanis egyszerűen az: ha munka van, minden van. Vagy ezt a jól hangzó állítást megfordítva mondhatjuk, ha munka nincs, semmi sincs.

AFP

Európában természetesnek fogadjuk el, hogy ha valaki elveszti a munkáját, akkor az állam segítségére legalább egy ideig számíthat. Az USA-ban ez egyáltalán nem evidens, ott a szociális védőháló nagyon gyenge a mienkhez képest, a fő cél válság idején az, hogy minél több vállalatot megmentsenek, és bíznak abban, hogy majd így több munkahely marad. Az amerikaiak jelentős részének például akkor jár egészségügyi ellátás, ha van munkahelye, vagy ha máshonnan tud pénzt szerezni a nem túl olcsó biztosításra. Az ország 330 millió lakosából 40 milliónak nincs egészségbiztosítása, 24 millióan pedig csak minimális ellátást tudnak kifizetni belőle. Az OECD arra jutott, hogy az Egyesült Államokban ha valaki megbetegszik, 35 százalék az esélye annak, hogy nem kapja meg a megfelelő ellátást. Így aztán nem csoda, ha a politikusok – főként a jobboldaliak – elsődleges célja az, hogy minél hamarabb újraindítsák a gazdaságot.

Ennek egészen szélsőséges példáját adta Dan Patrick texasi kormányzó, aki arról beszélt: inkább meghalna, csak hogy az ország gazdasági rendszerét megőrizzék olyannak, amilyen, és biztos abban, hogy idős honfitársa ugyanígy tenne.

Donald Trump például március elején még arról tweetelt, hogy a gazdaság leállítása lehetetlen, amikor pedig már ő is belátta, hogy ez az egyetlen járható út, ragaszkodott ahhoz, hogy a húsvéti hétvége után megszüntessék a járvány miatti tilalmakat. Azóta szerencsére erről az ötletről is letett, már április 30-a a dátum. Most még ez is korainak tűnik, de az elnök azt mondja a kritikákra, hogy „a gyógymód nem lehet károsabb, mint a betegség maga”. Csakhogy az előre jelezhetetlen, hogy mekkora egészségügyi károkat okozna, ha újraindítanák a gazdaságot idő előtt.

AFP

A törvényhozás mindenesetre gyorsan lépett. Kétpárti együttműködéssel elfogadtak egy 2000 milliárd dolláros mentőcsomagot, azaz két és félszer annyi pénzt öntenek a gazdaságba, mint amennyivel 2009-ben mentették a menthetőt.

• Az évi 75 ezer dollárnál kevesebbet keresők 1200 dollár egyszeri támogatást kapnak, a 75 és 99 ezer dollár közötti fizetésűek ennél sávosan kicsit kevesebbet,
• a gyerekek után 500-500 dollár jár,
• 500 milliárd dolláros vállalati mentőalapot hoztak létre, a kis- és közepes vállalkozásokat 350 milliárd dollárral segítik ki,
• 130 milliárd dollár jár a kórházaknak,
• 50 milliárddal mentenék a légitársaságokat,
• 150 milliárd dollárt adnak a szövetségi államoknak, megyéknek és települési önkormányzatoknak.

Azt több politikus is jelezte már, hogy lehet ennél nagyobb mentőcsomag is, ha kell. Az azonban előrejelezhetetlen, hogy valójában mekkorák lesznek a károk. Az is látszik, hogy ezúttal a cégek mentése mellett az embereknek juttatott közvetlen segítség is bekerült a célok közé.

Belebukhat-e ebbe Trump?

Ez az a kérdés, amelyre minden elemző azt válaszolja:

inkább még ne kérdezzünk ilyet, annyira sok az idő a novemberi elnökválasztásig. Most még csak az látszik, hogy baj lesz, egész nagyokat ugrálhatnak a számok a közvélemény-kutatásokban, ha már hetek-hónapok óta lesznek milliók munka nélkül.

Azt számolgatni, hogy Trump ellen mennyi eséllyel kampányolhat a demokraták már szinte biztos elnökjelöltjének számító Joe Biden azzal, hogy a 2009 utáni válságkezelést alelnökként sikerrel segítette, most még valóban értelmetlen volna. Az viszont már látszik, hogy ugyan egy krízishelyzetben szinte mindig megnő az ország vezetőjének népszerűsége legalább egy rövid időre, Trump támogatottsága alig emelkedett, mióta válság van, pedig a világ szinte minden nagyhatalmában népszerűbbek lettek a vezetők. Igaz, Trump megítélése annyira változatlan volt az eddigi három évében, hogy azzal, hogy most 42-ről 45 százalékra nőtt a népszerűsége, csak azért nem döntötte meg a saját rekordját, mert a beiktatása hetében mérték ennél kedveltebbnek is.

A kampányt mindenesetre takaréklángra helyezte mindkét párt, még az előválasztásokat is sorra halasztják el. A héten három hét szünet után elsőként Wisconsinban és Alaszkában megpróbálják megtartani a szavazást, itt majd kiderül, hogy meg lehet-e oldani ezt nagyrészt levélben voksolva totális logisztikai káosz és a vírus terjesztése nélkül.

Trump számára politikailag óriási a kockázat. A külpolitikában ugyan elszabadult hajóágyúként viselkedik évek óta, és a stílusa sokak számára elfogadhatatlan, de a legfőbb érv mindvégig az volt az újraválasztása mellett, hogy a gazdaság eddig jól teljesített. Az elnök már több, mint három évet végigvitt úgy, hogy a gazdaságot stabil helyzetben tartotta, így reménykedhetett abban, hogy idén novemberben a billegő államok ipari munkásai ugyanúgy őt választják, mint 2016-ban. Ezért most elemi érdeke az, hogy mihamarabb visszaálljon a rend, csak épp közben az egészségügyet is kézben kell tartania valahogy.