Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Akár az Alkotmánybíróság elé is elvinné a mezőgazdasági kútfúrások szabályozását a Jövő Nemzedékek Szószólója, akinek a decemberben elfogadott törvény szigorítása sem elegendő.
Eredetileg elég lett volna a bejelentés, de a decemberben elfogadott törvény szerint a bejelentés után a Nemzeti Földügyi Központnak 30 napon belül jóvá kell hagynia a kútfúrást. Ha jóváhagyás nélkül fúr kutat magánszemély, maximum 300 ezer forintos, cég esetében legfeljebb 1 millió forintos bírsággal sújtható – számol be róla az RTL Híradó.
A Jövő Nemzedékek Szószólója, Bándi Gyula szerint azonban a törvénymódosítás még mindig változtatásra szorul. A Miniszterelnökség vezetője szerint viszont már eleget alakítottak a szabályokon a Szószóló javaslatai alapján, de enyhíteni akarnak a vízhiányon, és a gazdákat sem akarják felesleges papírmunkára kényszeríteni. A szószóló szerint „úgy kellene kezelnie a magyar vízkincset, mintha nem lenne elég a föld alatt”. Mert ha a mezőgazdasági vízhiányt ebből akarják megoldani, akkor egy idő után nem is lesz – tette hozzá.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.