Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A nyertes állandó számokkal játszott, amelyekhez személyes kötődés is fűzi.
Tavaly december 19-én megszületett az ötös lottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye, egy szerencsés közel 4 milliárd forintnak örülhetett. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a pénzért, amit a napokban meg is tett – számolt be a Szerencsejáték Zrt.
A játékos a nagynyertesekre vonatkozó anonim kérdőívét is készségesen kitöltötte, a válaszokból kiderült,
A játékos úgy gondolja, hogy az élete nem fog teljes mértékben átalakulni a nyeremény miatt, azonban tisztában van azzal, hogy a körülményei változni fognak.
Mire költi a nyereményét? A válasz szerint első helyen konyhai eszközök és berendezések szerepelnek, de a későbbiekben új ingatlant és gépjárművet is szívesen vásárolna. Hosszabb távon a befektetést is fontolóra veszi.
A lottózást egyébként nem fejezi be, továbbra is játszani fog, igaz, most tart egy kis szünetet.
A 3,959 milliárd forintot érő számok egyébként ezek voltak: 2; 19; 27; 29; 86.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.