Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Közzétette a kormány, melyik város mennyi pénzt kap, hogy az iparűzési adó megfelezését kompenzálják. Debrecen a legnagyobb győztes, Budapest a nagy vesztes.
„Arányosan és méltányosan” összesen 23 milliárd forintot ad a kormány a 25 ezer lakosnál nagyobb önkormányzatoknak a helyi iparűzési adó felének elvonása miatt kieső bevételeik pótlására – mondta a Kormányinfón Gulyás Gergely. Nem sokkal később nyilvánosságra hozták a kormány honlapján azt is, hogy melyik város mennyi pénzt kap.
Első ránézésre is látványos a legfontosabb részlet:
Budapestnek és a 23 fővárosi kerületnek 0 forint jut.
Ezt a Miniszterelnökség egy közleményében azzal indokolta, hogy „Budapest gazdasági teljesítménye az országos átlag kétszerese, fejlettsége az uniós átlag 151 százaléka. A főváros emellett jelentős pénzügyi tartalékokkal is rendelkezik”.
A legnagyobb támogatást, 2,925 milliárd forintot Debrecen kapja. 2,05 milliárd forintot küldenek Pécsnek – ott úgy számolt a városvezetés, hogy 5,7 milliárd forinttól fosztotta meg a várost a járvány és a kormányzati elvonások. Szegednek 1,95 milliárdot küldenek, mintegy 600 millióval többet, mint amivel az önkormányzat a költségvetés tervezésénél számolt. Egymilliárd forintnál többet kap még Nyíregyháza (1,425) és Miskolc (1,35 milliárd forint.)
A kisebb tételek így néznek ki:
Ezen kívül Ajka, Dunakeszi, Gyöngyös, Siófok és Vác kap még támogatást, de azt a pénzt csak néhány előre meghatározott fejlesztési célra fordíthatják.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Szabad-e, kell-e sportolnia egy daganatos betegnek? Amíg a daganatot el nem távolítják, csak a kíméletes mozgás javallott, de a tudomány mostani állása szerint a sport gyorsítja a felépülést, javítja az életminőséget.
A Tisza szigetek volt koordinátora az Irány a Jövő Párt elnöke.
Egyre inkább úgy érződik, hogy a magyar kormánypárt nem csak az online világban kerül vesztes helyzetbe.
A magyar űrhajós edz.
Ketrecharcosok Klubja.