Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A felmérés valójában a koronavírus miatti intézkedéseket vette alapul, országonként.
A 444.hu figyelt fel Novák Katalin érdekes Facebook-bejegyzésére, melyben arról olvasni, hogy „talán egyesek számára meglepő (számomra nem), hogy egy, (nem éppen Magyarországot támogató) civil szervezetek által készített felmérés szerint nálunk lényegesen szabadabbnak érzik magukat az emberek, mint Európa számos részén, például Németországban vagy Ausztriában.”
A családokért felelős tárca nélküli miniszter ehhez egy adatsort is mellékelt. Az ezen szereplő információkat a szintén fideszes Zsigmond Barna Pál is felhasználta, igaz, ő azért máshogy tálalta azt. Azt írta ugyanis, hogy „négyszer olyan szabadnak érzik magukat a magyarok, mint a németek”, „derül ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet a Soros György alapítványához közeli Európai Külügyi Kapcsolatok Tanácsa végzett”.
A 444.hu szerint a fent emlegetett kutatásnak valójában a koronavírus elleni intézkedésekhez van köze, a kutatók ugyanis azt vizsgálták, mennyire érzik magukat korlátozva az emberek. A felmérés tehát nem olyasmiket vett alapul, hogy az állampolgárok mennyire tartják kielégítőnek a választási rendszert, vagy hogy mennyire találják szabadnak a sajtót.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A miniszter szerint 2026-ban azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.