Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A cég korábban egyoldalúan felmondta a kollektív szerződés több pontját, így akár 8 havi bérüknek megfelelő végkielégítéstől is eleshettek a most utcára kerülő dolgozók.
Harminc-negyven dolgozó kivételével az összes alkalmazottjának felmondott a Tungsram Operations Kft. – tudta meg a Népszava.
Idén januárban még háromezren dolgoztak ennél a cégnél, de nyáron már elküldtek 1600 embert, nagyjából 500 fő pedig maga mondott fel a Tungsramnál. Az elmúlt hetekben viszont a még megmaradt, valamivel kevesebb, mint ezer munkavállalót is elküldték. Számukra a felmondási idő január közepéig tart.
Újabb csoportos leépítés jön a felszámolásra váró Tungsramnál
A vállalat folytatni kívánja a gyártást, megrendeléseket vesz fel. Az a célja, hogy egyezséget kössön a hitelezőkkel és kilábaljon a felszámolásból. A Tungsram folytatni szándékozik a gyártást annak ellenére is, hogy hétfőn kiderült: felszámolási eljárás indul ellene. A cég kedden azt is bejelentette ugyanakkor, hogy jogszabályi előírások miatt 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes kormányhivataloknál.
A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke közölte: a többség közös megegyezéssel tudott távozni. Ez Sallai Gábor szerint nagy eredmény, ugyanis azt jelenti, hogy nekik nem kellett várni a felszámolási eljárás végére, még karácsony előtt hozzájutnak a végkielégítésükhöz.
A Tungsram vezetése idén február közepén egyoldalúan felmondta a kollektív szerződés több pontját. Ezzel azt is megváltoztatták, hogy nem az eredeti megállapodás szerint, hanem csak a Munka Törvénykönyve alapján jár a végkielégítés az elküldött dolgozóiknak.
Ez azt jelenti, hogy akik évtizedeket húztak le a cégnél, azok is csak hathónapos bérüket kapták volna meg akkor, ha nem közös megegyezéssel távoznak. A szakszervezet szerint a közös megegyezést választók ennél valamivel jobban jártak. Ugyanakkor így is komoly érvágást jelent az utcára kerülő dolgozók számára, hogy a cég egyoldalú változtatása miatt,
akik nyugdíj előtt állnak, akár nyolchavival kevesebb végkielégítést kaptak, de azok is kéthavit buktak, akik csak tíz évet dolgoztak a gyárban.
Ahogy november elején megírtuk, felszámolási eljárás indult a Tungsram ellen, amit hivatalból rendelt el a bíróság, miután legnagyobb hitelezője, az Eximbank nem fogadta el a cég másodszori adósságrendezési ajánlatát. Ennek nyomán a Tungsram 750 munkavállalójának csoportos elbocsátását jelentette be.
A Tungsram helyzetével a hvg.hu is többször foglalkozott, miután április végén bejelentették, hogy megszüntetik a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, és több ezer dolgozót bocsátanak el több ütemben az év végéig. A létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érintette a cég mind az öt gyárában, Budapesten, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán és Zalaegerszegen.
Világválságot idéző állapotok előszele lehet, ami a Tungsramnál zajlik
A magyar unortodoxia újabb ékes példájaként a patinás Tungsram izzógyár állami támogatást kér a túléléshez, miközben a háborús krízis miatt kirúgja a dolgozói többségét. Ha hosszúra nyúlik a konfliktus, komoly elbocsátási hullám jöhet az iparban.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.