Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Belátták, hogy az egyszerűsített bejelentés „nem vált be”, a reklámhordozókkal kapcsolatban kifejezetten szigorít majd a szabályozás, a tervtanácsi rendszernek pedig három szintje lesz.
2023-ban már meg sem lepődünk azon, hogy az új építészeti törvény részleteit Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész a közpénzmilliárdokból felépített fideszes káderképző, az MCC „Építészet a modern(izmus) után" című konferenciáján ismerteti a nagyérdeművel. Pontosan ez történt ugyanis, erről számolt be a Magyar Építők.
Lánszki a beszámoló szerint arról beszélt, hogy az új jogszabály kidolgozásánál a folyamatok letisztázásán volt a hangsúly, és piaci szereplőket, szakértőket, önkormányzatokat is megkérdeztek a módosításokról, mert minél szélesebb körben akarták látni, hol vannak problémák.
Elmondta, hogy az elmúlt 25 évben hazánk zöldterületeinek több mint 10%-a épült be. Ez nem a közigazgatási határokon belüli, már szabályozott területeket, hanem mezőgazdasági vagy erdőterületek átminősítését és beépítését jelenti. Erre reagálva szigorítanak a környezetvédelmi szabályokon: a törvény új külterület belterületbe vonását a következő években szigorúan megtiltja.
A meglévő épületállomány védelme a másik kiemelt pont, mert bár a védettséggel rendelkező épületeink átalakítása, felújítása költségesebb és körülményesebb egy új építésnél (ezért az ingatlanberuházók el is kerülik ezeket); jelenleg 700 ezer ingatlan áll üresen hazánkban. Ezek felélesztését helyezi majd előtérbe a törvény az új építések helyett.
Az államtitkár ismertetett tíz alapelvet, ezek közül a legfontosabbak:
A törvény megerősíti az építészeket és a főépítészeket, mint döntéshozó szereplőket, vétójoggal felruházott főépítészi rendszert alakítanak ki. Ezen felül kötelező lesz a tervezői művezetés minden építésnél, használatba vételi engedélyt pedig csak úgy lehet majd megkapni, ha ehhez az építész is hozzájárulását adja. Ha ezt nem teszi meg, a kamara joga felülvizsgálni a helyzetet.
A kötelező tervtanácsok is ehhez a rendszerhez kapcsolódnak: az országos építészeti tervtanács egy éve működik, ezalatt majdnem 1700 tervet néztek át. Ebből a hatalmas számból is látszik, hogy ez nem konzultáció, csak egy szűrő. Három szintje lesz a tervtanácsi rendszernek, a Balaton, mint kiemelt terület pedig külön tervtanácsokat kap, ugyanígy hármas rendszerben. A korábban említettek mellett főmérnöki és főtájépítészeti rendszer is kiépül, többek között az Országos Főtájépítész pozícióval.
További részletek, amik a főtájépítész előadásából kiderültek:
A tervezet december 12-én kerül zárószavazásra a parlament elé, amelyet ha elfogadnak, sávosan vezetik majd be. Egyes részei már február 1-jén, a többi 2025. január 1-től érint minden építőt és építtetőt.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.