Reuters: Oroszország titokban Kínában gyárt harci drónokat
 

Reuters: Oroszország titokban Kínában gyárt harci drónokat

Egy európai hírszerző ügynökség két forrása és a Reuters által áttekintett dokumentumok szerint Oroszország titokban fegyverprogramot hozott létre Kínában az Ukrajna elleni háborúban használható nagy hatótávolságú támadó drónok fejlesztésére és gyártására – írja a Reuters a hozzá eljutott dokumentumokra és egy európai hírszerzési ügynökség két forrására hivatkozva.

hvg.hu hvg.hu

Aki egymaga működtet egy alapítványt, az olyan, mint a kínai tányérpörgető artista
 

Aki egymaga működtet egy alapítványt, az olyan, mint a kínai tányérpörgető artista

Tíz évvel ezelőtt felhívtak egy anyukát, hogy menjen a gyerekért az óvodába, mert valami baj van vele. Csütörtöki nap volt – erre azért emlékszik, mert aznap dolgozott ott utoljára. A kisgyerekről kiderült, hogy cukorbeteg, az óvodáról, hogy nem akarja visszafogadni, az anyukáról pedig, hogy nem adja fel könnyen, főleg, ha igazságtalansággal találkozik. Kocsisné Gál Csilla ma már a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért kuratóriumi alapítójaként és elnökeként segít a gyerekeknek és családtagjaiknak megtanulni a betegség komplex kezelését, életmódot váltani és megküzdeni az előítéletekkel. Ezúttal Vágó Beáta fekete öves HR-tanácsadóval alkottak egy párost. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.

Bridge Budapest Bridge Budapest




Naponta 39-féle étel készül a Heim Pál Gyermekkórházban
 

Naponta 39-féle étel készül a Heim Pál Gyermekkórházban

A kórházi ellátásra szoruló gyermekek mielőbbi gyógyulásához kulcsfontosságú a minőségi étkezés biztosítása, ami nem is olyan könnyű feladat, ha azt vesszük alapul, hányféle különböző étrendnek kell megfelelni ahhoz, hogy minden gyermek a saját igénye szerinti legjobb élelmet kapja meg. A Heim Pál Gyermekkórházban 30 ezer fekvőbeteg és kísérő szüleik étkeztetéséről gondoskodnak egy évben, ez segítség nélkül szinte elképzelhetetlen lenne.

Lidl Magyarország Lidl Magyarország









Többezer ember maradhat víz nélkül, ha nem elég gyors az adatátvitel
 

Többezer ember maradhat víz nélkül, ha nem elég gyors az adatátvitel

Egy évtizedre nyúlik vissza a TARR Kft. Business üzletága és a víziközmű-szolgáltatást nyújtó Zalavíz Zrt. együttműködése. Egy ilyen komplex szervezet zökkenőmentes működéséhez a gyors adatátvitel kulcsfontosságú, mivel az esetleges kimaradások nemcsak a lefedett térségekben élők vízellátását befolyásolhatják, de akár természeti károk is keletkezhetnek. Ilyenkor pedig minden perc számít.

TARR BUSINESS TARR BUSINESS

Nagyon megbánta a német kormány, hogy segítette az olasz UniCredit tulajdonszerzését a Commerzbankban
 

Nagyon megbánta a német kormány, hogy segítette az olasz UniCredit tulajdonszerzését a Commerzbankban

Olaf Scholz kormánya eladott egy állami részt Commerzbankból az olasz UniCreditnek, de már ellenséges felvásárlásról beszél. Az UniCredit valóban nyomul, közben már 21 százalékra növelte részesedését a német riválisban. Az ellenzék és a szakszervezetek verik a vészharangot, ez nem ígér sok jót Scholznak a jövő évi parlamenti választások előtt. Ha a két szóban forgó bank egyesül, akkor ez lenne az első jelentős határokon átnyúló bankfúzió Európában a 2008-2009-es válság óta.




A nyugdíjkorhatár emelése, járuléknövelés, a Nők40 szigorítása – ezt javasolja a kormány felkérésére készült OECD-elemzés
 

A nyugdíjkorhatár emelése, járuléknövelés, a Nők40 szigorítása – ezt javasolja a kormány felkérésére készült OECD-elemzés

Egyre nehezebben fenntartható a magyar nyugdíjrendszer, a kormány reformot ígért az EU-nak. A lehetséges irányokat vázolja a világ 38 országát tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD abban a tanulmányban, amelyet a magyar kormánnyal együttműködve készített. A kormány egyelőre nem kommentálja a megállapításokat.