Hamarabb rajzik a tiszavirág Szegednél is a melegebb időben
A szokásosnál 1-2 héttel korábban kezdtek rajzani a kérészek Szeged alatt a Tiszán.
A szokásosnál 1-2 héttel korábban kezdtek rajzani a kérészek Szeged alatt a Tiszán.
A várnál több eső esett – és még most is esik – a Duna felső vízgyűjtőjén, ami miatt komoly árhullámra számít a vízügy. A szigetközi szakaszon akár III. fokú árvízvédelmi készültségre is szükség lehet, de több hazai folyó is áradni fog a következő napokban.
A közepes vagy nagyobb, stratégiailag kiemelt szektorokban tevékenykedő vállalatoknak június 30-ig maradt idejük a NIS2 adatbázisba bejelentkezni a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál (SZTFH).
Dienes Jánost tavaly rúgták ki zuglói főépítészi pozíciójából, szerinte azért, mert szakvéleményeiben élesen bírálta a Bosnyák téren készülődő gigaberuházást. Az önkormányzat jegyzője szerint szó sincs ilyenről, Dienes hibázott, ezért akarták lefokozni. A volt főépítész viszont állítja, hogy ha hibázott is, őt arról nem tájékoztatták.
Az intézmény saját tőkéje is negatívba fordult, a kormánynak még sincs aggódnivalója.
Bár nem geopolitikai kockázatok, hanem a váratlanul magas költségvetési hiány miatt, de Franciaországot is elmarasztalta a hitelminősítő.
A nagy hitelminősítő utoljára 2021 őszén nyúlt hozzá a magyar hitelbesoroláshoz.
Karikó Katalinnak eddig hivatalosan nem volt egyetemi tanári címe.
Rehabilitálják a két éve kiszáradt Merzse-mocsarat. Ehhez árkokat fognak – legalábbis részben – betemetni: sekélyebbre és szélesebbre szabják őket, hogy hatékonyabban vezessék ide a csapadékvizet, és több maradjon helyben. Így ismét otthonra lelhet a barna réti héja, a mocsári teknős és a pöttyös gőte is Ferihegy tőszomszédságában.
Keményen bírálta a svájci kormány gazdasági államtitkársága az Orbán-kormány diszkriminatívnak tartott politikáját, miután a HVG rákérdezett az ottani sajtóhírekre, amelyek szerint a magyarok hülyének nézik Svájcot.
A „hamis híresztelések” alapja a KSH kísérleti statisztikája, és természetesen attól, hogy a számszerű nettó átlagkereset nőtt, nyilván vannak olyanok, akiknek csökkent a fizetésük. A minisztérium közleményében épp a legbejáratottabb, „háborús infláció” propagandapanelbe bonyolódott bele nyelvileg.
A nemzetgazdasági miniszter a napokban arról beszélt: sem a lakosságot, sem a vállalkozásokat nem tudja a kormány meggyőzni arról, hogy vége a válságnak, és az inflációs nyomás is csökkent. A KSH áprilisi adatai ennek némileg ellentmondanak, de vajon májusban nőttek vagy csökkentek az árak az élelmiszerboltokban?
A nem végleges érték a vártnál rosszabb, 2,6 százalék. Az EU-s inflációs adatra még várni kell, de Magyarország kilátásai nem rózsásak.
Peking fenyegető levelet küldött: keményen visszavágnak, ha az Unió e-autós büntetővámot vezet be.
Ehhez képest a szerdán Minszkben tárgyaló Szijjártó Péter továbbra is a szankciók működésképtelenségét próbálja sulykolni.
A lakosság kevesebb mint fele mozog legalább hetente.
Az idén már 36 éves Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nemcsak a mikro, kis- és középvállalkozások érdekképviseletét látja el, hanem számos hasznos szolgáltatással is segíti őket abban, hogy működésük minél hatékonyabb legyen. Cikkünkben ezeket jártuk körül.
Románia és Magyarország nyugdíjhelyzete meglehetősen hasonló, azonban egy szeptemberben esedékes rendkívüli nyugdíjemelési program következtében az ottani nyugdíjak nagyon közel kerülhetnek a magyar nyugdíjakhoz a Bankmonitor szakértői szerint.
A KSH részletes adatai szerint a többletünk is megnőtt.