OTP: korrekció jöhet az 50 százalékos száguldás után
A BUX másfél százalékkal esett pénteken kora délelőtt, miután az európai tőzsdékre megérkezett a korrekció. A vezető részvények közül egy sem akadt, amelyik emelkedni tudott volna.
A BUX másfél százalékkal esett pénteken kora délelőtt, miután az európai tőzsdékre megérkezett a korrekció. A vezető részvények közül egy sem akadt, amelyik emelkedni tudott volna.
ecoline.hu
Kilenc százalékkal kevesebb országos napilapot vásároltak az év második negyedében Magyarországon, mint egy esztendővel korábban - tudható meg a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) legfrissebb gyorsjelentéséből
MTI
A nemzetközi befektetői hangulat pesszimistára fordulásával gyengült a forint pénteken délelőtt. Az euró árfolyama 270 forint fölé emelkedett.
ecoline.hu
A szlovák ipar visszaesése júniusban kilencedik hónapja tartott megszakítás nélkül, de a romlás - éves összehasonlításban- 19,6 százalékra lassult a májusi, 24,4 százalékos ütemről, közölte a szlovák statisztikai hivatal pénteken.
MTI
Korrupciós bűncselekmények miatt pénteken kivégezték annak a kínai társaságnak a volt vezetőjét, amely a pekingi repülőteret üzemelteti - jelentette az Új Kína hírügynökség.
MTI
Júliusban 29,410 milliárd euróra nőttek a nemzetközi tartalékok, ez az összeg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, pénteken közzétett előzetes jelentése szerint 2,460 milliárd euróval haladja meg a júniusi összeget.
MTI
Két hónapja nem fizet bért a nyíregyházi Vagép Fém Kft. - írja a Kelet-Magyarország pénteki számában.
MTI
A szakértők a nap elején még emelkedésre, majd kora délutánig kivárásra, összességében bizonytalan kereskedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén.
MTI
A nagy ugrás katasztrofális zuhanással végződött azokban a kelet-európai országokban, amelyek két éve még robusztus növekedéssel vívták ki riválisaik csodálatát. A drámai visszaesés hónapjaiban a megszorítások miatt a lakossággal, a lehetséges enyhítésekért a nemzetközi szervezetekkel viaskodnak.
HVG
Közfelháborodást váltott ki Franciaországban, hogy a legnagyobb bankcsoportok jelentős prémiumot terveznek szétosztani tőkepiaci kereskedőik között.
MTI
Jelenleg mintegy 4,2 milliárd forint van a krízisalap számára létrehozott számlán; az országgyűlési képviselők közül csak a szocialisták fizettek be az alapba - tudta meg kormányzati forrásból az MTI csütörtökön.
MTI
Egyhetes mélypontra gyengült a hazai deviza csütörtökön, az euróárfolyam 270 forint fölött is megfordult.
ecoline.hu
A Mol és a Russznyefty (Russneft) megállapodott arról, hogy a közös tulajdonukban lévő, a nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje olajmezőt működtető Zapadno-Malobalik (ZMB) cég gázturbinákat helyez üzembe, és az ezekkel termelt elektromos áramot a mező olajkitermelése során használja fel, illetve újabb fúrási programot indít.
MTI
A második negyedéves eredményeit közzétevő Magyar Telekom gyengült, az OTP-rally pedig folytatódott csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén.
unknown
Hatályba lép a magánnyugdíjpénztárak megtakarítási szabályainak legfrissebb módosítása pénteken, amely korlátozza a portfoliójukban a devizaalapú eszközök részesedését.
MTI
Geotermikus erőmű épül Miskolcon, legalább 50 millió eurós befektetéssel - mondta Horuczi György, a PannErgy üzletfejlesztési igazgatója.
MTI
Véget ért a Kánikula II. fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat, amelynek nyomán összesen 850 millió forint bírságot szabtak ki a szabálytalankodókra az ellenőrök - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő, a Vámház körúti csarnokban tartott kihelyezett tájékoztatón.
MTI
Egy fonyódi otthonából két napja eltávozott és azóta ismeretlen helyen tartózkodó 64 éves nő megtalálásához kéri a lakosság segítségét a rendőrség.
MTI
Tulajdonrészt szerez a Deutsche Bank a Sal. Oppenheim társaságban, Európa legnagyobb családi tulajdonban levő bankjában.
MTI
Csaknem 3 százalékkal nőtt a kevésbé reklámozott, általában olcsóbb gyártói márkák iránti kereslet 2009 első négy hónapjában, miközben a sajátmárkás termékek értékbeli forgalma 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - derül ki a GfK Hungária legfrissebb felméréséből.
MTI