IMF: Dél-Korea hamar magához fog térni

Az egyik legerősebb ázsiai gazdaságnak, Dél-Koreának vasárnap már csak 1,75 százalékos GDP-csökkenést jósolt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) erre az évre, és jövőre a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékos növekedését valószínűsítette számára.


A harmadik negyedévben már nőhet a német gazdaság

Sorra módosítják fölfelé a német gazdaság növekedésére szóló előrejelzésüket vezető elemzők. A héten érkezett kedvező adatokból arra következtetnek, hogy az EU legnagyobb nemzetgazdasága a mostani negyedévben már növekedésnek indulhat.




Amerika rántott nagyot a forinton

Az euróárfolyam 273 forint fölött is járt pénteken kora délután, de a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat közzététele után visszatért 270 alá.


Majdnem esett az OTP

Az OTP nap végére összeszedte magát - vagyis inkább az amerikai munkaerőpiaci adat szedte össze - és a reggeli mínuszok után ismét pluszban zárt.


Szenved a Mercedes és a BMW, az Audi jól van

Egyelőre nem látszanak valóra válni a német Daimler autógyárnak a gépjárműpiac fellendüléséhez fűzött reményei, a cég eladásai világszerte csökkentek júliusban tavaly júliushoz képest. Estek a BMW eladásai is, míg az Audi az élénk kínai keresletnek köszönhetően növekedésről számolt be.



Ötszázezres felügyeleti bírság a KáPénak

Ötszázezer forint felügyeleti bírságot szabott ki a KáPé Hitel Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt.-vel szemben pedig felügyeleti intézkedést alkalmazott, miután a társaságoknál célvizsgálatot végzett.


Hét negyedév után ismét nyereséges lett az AIG

Hét negyedév óta először ért el nyereséget az American International Group (AIG) biztosító a második negyedben. A korábban súlyos pénzügyi problémákkal küszködő biztosítót tavaly ősz óta összesen 180 milliárd dollárral segítette ki az amerikai kormányzat, cserében 80 százalék részesedést kapott a csoportban.


Ötmilliárdos fejlesztés a Közép-Magyarországi Régióban

A költségvetés terhére a fővárosban és Pest megyében ötmilliárd forintos keretösszeg idei felhasználásáról döntött a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács - jelentette be a pénteki ülés után tartott sajtótájékoztatón Steiner Pál.




Közösségi közlekedésre 2010-től a GDP-nek csak 1 százaléka fordítható

Jövőre az ideinél 70 milliárd forinttal kevesebbet költhet az állam a MÁV-ra és a Volánra, miután a kormány elfogadta a közösségi közlekedési rendszer átalakításának stratégiáját, amelynek alapján 2010-től csak a bruttó hazai termék (GDP) egy százaléka fordítható a közösségi közlekedésre - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivői tájékoztatón.


Roncsprémium: a felpörgetett kereslet visszaüt

A bevezetett roncsprémium-akcióknak köszönhetően idén a vártnál jobb készpénzpozícióban, de nem jobb eredménnyel zárnak az európai autógyártók. A válság előtti keresleti szint elérésére 2014-ig nincs is esély - áll a Calyon Banknak elemzésében. A roncsprémium hosszú távú ártorzító hatása kivédhetetlen. A válság nyertese a Fiat és az agresszív üzletpolitikát folytató Volkswagen lehet.



Volvónak, Toyotának szállít Matyóföld

A több mint 100 évvel ezelőtt alapított mezőkövesdi gépgyár mára nemzetközi szinten, eltérő iparágakban is hírnevet szerzett. Beszállítója többek között a Volvónak, a Toyotának, az ABB-nek.


Drága lehet az unión kívüli mobilozás

A nagy távközlési számlák megelőzése érdekében az unión kívüli országokba utazóknak célszerű alaposan átnézni, hogy az adott országban mennyibe kerül majd a telefonálás, sms küldés, vagy a mobilinternetezés - hívja fel a magyar turisták figyelmét közleményben Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.


Ha ez így megy tovább, 2019-re csődbe megy az USA

Az Egyesült Államok szövetségi költségvetésének hiánya a mostani pénzügyi év júliussal zárult első tíz hónapjában elérte az 1300 milliárd dollárt, közölték az amerikai kongresszus költségvetési hivatalában. A hiány 880 milliárd dollárral több, mint az előző költségvetési év első tíz hónapjában volt.


Megmérték, hogy mekkora a magyarországi nagyvállalatok hírneve

Elkészült a legnagyobb magyarországi vállalatok reputációs rangsora – a B&P BrandAktív az elmúlt két hónapban mérte fel 40 vezető hazai cég társadalmi megítélését. A Reputation Rating 2009 dobogós helyein az Audi Hungária, a GE és a Vodafone végzett.