Az Antenna Hungária 100 forintos osztalékot fizet
A közgyűlés döntése szerint a társaság adózott eredményéből 1,188 milliárd forint osztalékot fizet, amely a cég alaptőkéjének 10 százalékára rúg. A cég az utóbbi tíz évben nem fizetett osztalékot.
A közgyűlés döntése szerint a társaság adózott eredményéből 1,188 milliárd forint osztalékot fizet, amely a cég alaptőkéjének 10 százalékára rúg. A cég az utóbbi tíz évben nem fizetett osztalékot.
Az osztrák Raiffeisen Zentralbank (RZB) teljes egészében felvásárolja a legnagyobb albán állami bankot: a Banka e Kursimeve e Shqiperise (BK) ára 126 millió dollár. Az RZB riválisa az OTP volt.
Az MKB hitelezési tevékenységének bővítését szolgáló hitel futamideje 5 év, a kamatfelár 25 bázispont az EURIBOR felett.
A magyar olajmulti nem részvényvásárlásra, hanem partnerségre tett ajánlatot a román kormánynak az állami tulajdonban lévő Petrom olajtársaság privatizációjában.
A harmadik pénzügyi negyedév veszteségét elsősorban az átszervezési költségei elszámolása következtében szenvedte el az informatikai cég, amelynek árbevétele négy éve folyamatosan csökken.
A Mol igazgatósága a társaság április 30-iki közgyűlésén javasolja azt is, hogy az alaptőke-emelésre való jogosultságát a közgyűlés hosszabbítsa meg öt évre.
A német cég igazgatótanácsának elnöke, Mathias Döpfner Londonba látogatott, és a Daily Telegraph vezetőségével az átvételi ajánlatról tárgyalt.
Műholdas televíziós csatornát indít Sawiris egyiptomi milliárdos Irakban, ellensúlyozva az amerikaiak által finanszírozott al-Hurra televíziós adót.
A Mol nem részvényvásárlásra, hanem partnerségre tett ajánlatot a román kormánynak a Petrom privatizációján - közölte a Mol.
A reálkereset az idén január-februárban 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Mol beadta ajánlatát a Petrom privatizációs pályázatára. A június végéig tartó versenyben a Molon kívül már csak az osztrák OMV és az orosz Gazprom vesz részt.
Az A9 névre keresztelt új szolgáltatás megjeleníti az ágazat első számú tagjának, a Google-nak a keresési eredményeit, és lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kutakodjanak az Amazon kiadott könyvek tartalmát őrző adatbázisában.
Az ötszázmillió forintos beruházás keretében épülő stúdióban szeptembertől már kezdődhet a filmkészítés.
A Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára szerint lehetséges, hogy tartható lesz 2004-ben az éves szinten uniós normák szerint számított 4,6 százalékos államháztartási hiány.
A berlini Loveparade, a világ technorajongóinak legnagyobb seregszemléje pénzügyi problémák miatt elmarad ebben az évben - tudatták a szervezők.
Újra felerősödtek a kínai gazdaság tűlfűtöttségéről szóló elemzői aggodalmak, miután az ázsiai ország gazdaságának növekedési üteme az idei első negyedévben elérte a 9,7 százalékot, a befektetések pedig ugyanebben az időszakban 43 százalékkal nőttek.