Gázársapka nélkül nem sokat ér az uniós rezsicsomag – Magyarországon meg pláne nem

Az EU által eddig elfogadott javaslatok csak tüneti kezelést jelentenek, önmagukban nem fogják megzabolázni az energiaárakat. A megoldások közül ráadásul a magyar kormány saját verzióban többet már eleve alkalmaz. A csúcsidei áramfogyasztás visszafogása pedig olyan lépés, ami külön felszólítás nélkül, magától is végbemehet – amikor sorra elkezdenek bedőlni a kis cégek.








Nagyon szenved a Volánbusz az új Mercedes elektromos buszaival

A Volánbusz Mercedes eCitaróinak már a beszerzése is botrányosra sikerült, ugyanis egyértelműen politikai és nem szakmai döntés született, amikor kiválasztották a típust. Az elektromos buszok karrierje később sem alakult túl jól. A 7,35 milliárdért vásárolt Mercedesek ritkán vannak forgalomban, inkább állnak, mint mennek. A Volánbusz szerint minden rendben van a budapesti agglomerációban közlekedő eCitarókkal, a tények azonban mást mutatnak.