Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A világ elektromos hálózatai csak akkor lehetnek képesek fennakadások nélkül kezelni az elektromobilitás látványos térnyerését, ha az elektromos járműveket intelligens megoldásokkal töltik. A holland vezetésű SCALE projekt célja éppen az, hogy lehetővé tegye és megkönnyítse az elektromos járművek, illetve a hozzájuk tartozó intelligens töltőinfrastruktúra tömeges elterjedését. A SCALE projektben kilenc állam vesz részt, s az együttműködésbe Budapest és Debrecen révén Magyarország is bekapcsolódott.

Hollandiában 2009-ben hozták létre az áramhálózatot működtető vállalatok az Elaad nevű nonprofit szervezetet, melynek célja, hogy hozzájáruljon a hollandiai okostöltő-rendszer létrehozásához. A tudás- és innovációs központ meghatározó tagja a 2022-en indult SCALE (Smart Charging Alignment for Europe) projektnek, amelyben kilenc ország működik együtt az intelligens hálózatok fejlesztésében és tesztelésében.

„Az Elaad célja az, hogy integráljuk az elektromobilitást a hálózatba. Az elektromos autók térnyerése ugyanis sok kihívással jár, például azzal, hogy az emberek jellemzően egyszerre, a munkából hazaérkezés után töltik autóikat. De az is kihívást jelent, hogy sok országban, így Hollandiában és Magyarországon is jelentős mennyiségű áramot termelnek napelemekkel, s ennek a nyári hónapokra esik a termelési csúcsa. Úgy gondoljuk, az elektromos járművek akkumulátorai hozzájárulhat a problémák megoldásához, hiszen az elektromos autók nemcsak kockázatot jelenthetnek azzal, hogy az emberek jellemzően egy időben töltik fel őket, hanem segítséget is nyújthatnak. Nyáron például bekapcsolódhatnak az áramtárolásba, az este és az éjszaka folyamán a háztartások az otthon termelt tiszta energiát használhatják fel” – mondta a HVG-nek Baerte de Brey, a SCALE konzorciumvezetője és az Elaad nemzetközi ügyekért felelős igazgatója.

Baerte de Brey
HVG

Elmondta, hogy néhány éve már zajlik egy kísérlet Hollandia negyedik legnagyobb városában, Utrechtben több mint 800 kétirányú töltőállomással. „De ez a projekt, amelyben többek között a francia Renault, a svéd Polestar és a dél-koreai Hyundai is részt vesz, csak holland tapasztalatokat nyújt. Azt szeretnénk látni, hogy ezek a tapasztalatok mennyire felhasználhatóak Franciaországban, Németországban vagy Svédországban. A Hollandiához hasonló országokra is kíváncsiak vagyunk és itt jön a képbe Magyarország, ahol Hollandiához hasonlóan  közepes a népesség, nyitottság tapasztalható az innovációra, nincsenek nagy hazai járműgyártók, és jelentős a napenergia felhasználása” – magyarázta Baerte de Brey, aki szerint a magyarországi partnerek hasznos meglátásokkal és ötletekkel járulhatnak hozzá a projekt sikeréhez.

A SCALE Projektben Magyarországról Budapest és Debrecen vesz részt, és ezen belül az irodaházakba telepített okostöltési megoldásokkal kísérleteznek, amelyek nemcsak az autók feltöltését teszik lehetővé, hanem azt is, hogy az akkumulátorokban eltárolt energiát igény szerint visszatöltsék a hálózatba. A konzorciumban a DBH Group és a Emobility Solutions vesz részt. A SCALE projekt több képviselője a napokban Magyarországon járt, és Baerte de Brey azt hangsúlyozta, a magyarországi partnerek és az állami hivatalok képviselői is nyitottnak mutatkoztak az együttműködésre.

Hasonlóan vélekedett Ungár János az Emobility Solutions igazgatója is. „Meglepő volt az a nyitottság és támogató szándék, amellyel a magyarországi szabályozási és szakmai szereplők viszonyulnak ehhez a kérdéshez. A látogatás a legjobb időpontra esett: miközben megkezdődött a hazai hálózat fejlesztése, most zajlik Magyarországon annak az átgondolása, miképpen lehetne szabályozni a megújuló energiatermelés kérdéseit. Olyan lehetőséget kapnak a magyar résztvevők, melynek eredményeként nem követőkként fognak belépni erre a piacra, hanem olyan szereplőkként, akik a fejlesztésben élenjáró országokkal és cégekkel együttműködve egy élő kísérleti műhelyben vehetnek részt a folyamatban, a technológiai, üzleti és szabályozási kérdések megoldásában” – vélekedett Ungár János.

Ungár János
HVG

Baerte de Brey szerint egyébként az utrechti kísérletek alapján arra a következtetésre jutottak: ha a forgalomban lévő járművek 5-10 százaléka képes lenne a kétirányú töltésre, azzal stabilizálni lehetne az elektromos hálózatokat. „2035-re leáll a belső égésű motorral szerelt új járművek értékesítése Európában, és 2050-re kizárólag elektromos járművek lesznek az utakon. A hálózat – fejlesztésekkel – képes lesz kezelni ezt a kihívást, de csak akkor, ha megvalósul az intelligens töltés, mert így gördülékenyebbé lehetne tenni az átmenetet” – vélekedett Baert de Brey.

A SCALE fő feladata azon módszerek és a szabványok optimalizálása, amelyek segítségével előkészíthető egy nyitott intelligens töltési és V2X – azaz a járművek akkumulátorában tárolt energia hálózatba való visszatáplálását lehetővé tévő – ökoszisztéma, amely egyaránt előnyös a felhasználók, a városok és régiók, a vállalkozások és a társadalom egésze számára. A V2X rendszerben a járművek akkumulátorai aktív és rugalmas részeseivé válnak az energetikai rendszernek, felvéve a többlettermelést és kapacitáshiány esetén pedig visszatáplálva a helyi vagy a közcélú hálózatba.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!