Tetszett a cikk?

Tizenhét embert szabadítottak ki kedden az algériai Szaharában közel három hónapja eltűnt turisták közül. A foglyokat az al-Kaida terrorszervezettel kapcsolatban álló csoport ejtette túszul - közölte szerdán az algériai hadseregre hivatkozva az APS hírügynökség.

Franz Schausberger salzburgi tartományi elöljáró szerint az osztrák túszok hajnali 4 óra óta szabadok, "testi-lelki állapotuk jó". Hat német turista szabadult ki abból a tizenhatból, akiknek a nyomát hetek óta keresték az algériai Szaharában. A turisták az algíri német nagykövetség oltalmában vannak, a körülményekhez képest jól érzik magukat - közölte szerdán a német külügyminisztérium szóvivője. A Liberté algériai napilap szerint a foglyokat az algériai fővárostól 1500 kilométerre délkeletre, Illizi település térségében szabadították ki őket a túszként fogva tartott harminckét turista közül. A német belügyminiszter jelezte: megalapozott a remény, hogy a többi eltűnt is hamarosan visszanyeri szabadságát.
Az észak-afrikai országban összesen 32 külföldi turista került túszejtők fogságába: tizenhat német, tíz osztrák, négy svájci, egy holland és egy svéd. A BBC szerint Schausberger értesülésének forrása nem ismert, ahogyan a többi turisták sorsa sem. A turisták hat-hét csoportban utaztak a Szaharában, amikor február, illetve március közepén eltűntek. Az elmúlt hetekben az európai kormányok növelvő nyomást gyakoroltak az algériai hatóságokra, hogy tegyenek valamit a túszrejtély megoldása érdekében - jelentette a BBC.
Rekordösszeget érnek el idén az állam kamatkiadásai

Rekordösszeget érnek el idén az állam kamatkiadásai

Váratlan újdonság az MWC-n: hatalmas levehető objektíves kamerás mobillal sokkol a Xiaomi

Váratlan újdonság az MWC-n: hatalmas levehető objektíves kamerás mobillal sokkol a Xiaomi

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján