Tetszett a cikk?

Tizenhárom ENSZ-alkalmazottat vett őrizetbe "terrorista tevékenység" gyanújával az izraeli hadsereg - jelentette be kedd este az izraeli hadsereg vezérkarának egyik tagja.

Jiszrael Ziv nem közölte, mikor fogták le az ENSZ munkatársait, de elmondta: terrorizmushoz köthető tevékenység miatt vádat emelnek ellenük. Ziv bejelentését az egyik izraeli televízió sugározta. Az izraeli hadsereg nem fedte fel sem a letartóztatások konkrét okát, sem az őrizetesek személyazonosságát, illetve beosztását.



A bejelentés előtt néhány nappal Izrael azt a vádat fogalmazta meg, hogy palesztin fegyveresek az ENSZ mentőkocsijait használták rakétavető szállítására. Az izraeli közlemény szerint filmfelvétellel tudják bizonyítani állításukat - a felvételen látszik, amint a gázai övezetbeli Dzsabálíjában palesztinok rakétavető pakolnak egy ENSZ jelzésű kocsiba.



Peter Hansen, az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) vezetője visszautasította a vádat, mondván: a felvétel egy hordágyat pakoló sebesültszállítót örökített meg. (MTI)
Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Megpiszkálta Ajka kínos ügyeit, felfüggesztették a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját

Megpiszkálta Ajka kínos ügyeit, felfüggesztették a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben